Az ÚPN javára döntött az alkotmánybíróság Babiš ügynökperében

Kassa |

<p>A szlovák alkotmánybíróság csütörtökön kihirdetett döntésében megsemmisítette az alsóbb szintű bíróságok ítéletét, mely szerint a szlovákiai születésű Andrej Babišt, a cseh ANO mozgalom elnökét, a cseh koalíciós kormány tagját tévesen tartották számon az egykori csehszlovák kommunista titkosszolgálat (ŠtB) ügynökeként, egyben új eljárást rendelt el az ügyben.&nbsp;</p>

A kassai székhelyű testület a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) fellebbezésére hozott döntést az ügyben. Az ÚPN kezeli a volt csehszlovák állambiztonsági hivatalnak (ŠtB) Babišra vonatkozó dokumentumait. Ezek egy részét ugyan megsemmisítették, de 12 megmaradt irat - az ÚPN szerint - Babiš ügynökmúltját bizonyítja. A dokumentumok szerint ugyanis Andrej Babiš 1980-ban az ŠtB informátorává vált, majd két évvel később Bures fedőnéven ügynökként beszervezték.

Babiš mindezt kitartóan tagadta, s a pozsonyi kerületi bíróság 2015-ös ítéletében is azt állapította meg, hogy nem volt az ŠtB önkéntes titkos ügynöke.

Az alkotmánybíróság ugyanakkor kétségbe vonta az alapeljárás tanúinak szavahihetőségét, arra hivatkozva, hogy ők a csehszlovák Állambiztonsági Hivatal munkatársai voltak. A kassai testület emellett eljárásjogi mulasztásokra is hivatkozott. Július Šuman, aki az archivált iratok tanúsága szerint Babišt beszervezte, bírósági meghallgatása során azt állította, hogy ez az információ valótlan, Babiš sosem volt ügynök.

A csütörtöki ítélettel szemben fellebbezésnek nincs helye, az ügy visszakerül a pozsonyi kerületi bírósághoz. Az alkotmánybíróság egyben megállapította, hogy Babišnak neve tisztázásához többé nem az ÚPN-nel, hanem a szlovák belügyminisztériummal szemben kell pereskednie.

Babiš első reagálásában a helyi sajtónak elmondta: bepereli a minisztériumot, és mint fogalmazott, ismét meg fogja nyerni a harcot.

Babiš ANO mozgalma az október 20-21-i cseh parlamenti választások esélyesének számít, így pedig ő lehet az új cseh miniszterelnök. A történtek ugyanakkor további nehézségeket okozhatnak a milliárdosnak, hiszen a cseh rendőrség a minap büntetőjogi eljárást kezdeményezett ellene, illetve Jaroslav Faltýnek, a ANO mozgalom alelnöke ellen. Mindkettejüket adócsalással gyanúsítják a cseh hatóságok. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?