El nem küldött sms-t ismert el érvényes végrendeletként egy ausztrál bíróság

Sydney |

<p>Érvényes végrendeletként ismert el egy ausztrál bíróság egy el nem küldött sms-t, amelyben egy férfi öngyilkossága előtt kitagadta az örökségből feleségét és közös gyermeküket, és mindenét testvérére hagyta.</p>

A "végrendeletem" szavakkal és egy szmájlival befejezett szöveges üzenetet az örökhagyó telefonján találták meg tavaly októberben a halála után. Mivel a férfi az sms-t nem küldte el, az özvegy panaszt nyújtott be az öröklési szabályok ellen, ám ezt Susan Brown brisbane-i bíró elutasította.

Az indoklás szerint a szöveg informális jellege nem akadálya annak, hogy az elhunyt végrendelkezési szándékának elégséges kifejezéseként legyen elismerve, és ez a szándék felismerhető akkor is, ha az üzenet sosem lett elküldve. 

Az ítéletnél a bírónő figyelembe vette azt is, hogy az elhunytnak rossz volt a feleségéhez fűződő viszonya, és szinte egyáltalán nem állt kapcsolatban a fiával.

Az 55 éves elhunyt azt írta az sms-ben, hogy hűtlen felesége viselkedése miatt "készült ki", és a nő csak a saját holmiját viheti magával az otthonukból, a temetéssel is fivérét bízta meg. 

Noha az sms-t érvényes végrendeletként ismerték el, az özvegy megtámadhatja az abban foglaltakat egy bíróságon és részt követelhet magának az örökségből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?