Bezák: Itt látom a munkám értelmét

<p>Róbert Bezák volt nagyszombati érsek szeptember óta középiskolai tanár, az egyik pozsonyi gimnáziumban oktat hittant és etikát. Azt mondja, új életet kezdett, és már nem néz hátrafelé, mert ha az egyház lezárta az ügyét, neki is le kell zárnia.</p>

Több mint egy hónapja hozta nyilvánosságra, hogy a Vatikán huszonöt évre titkosította a leváltásával kapcsolatos dokumentumokat. Az illetékesek közül azóta sem erősítette vagy cáfolta meg senki ezt az információt. Ön kapott bármilyen magyarázatot?

Egy magasrangú vatikáni alkalmazottól származnak az információim, de hivatalosan még csak nem is értesített senki. Számomra ez is csak azt igazolja, hogy teljesen közömbösek irántam. A hallgatás bizonyítás, de mit is mondhatnának? Hogy nem tudjuk vállalhatóan megmagyarázni a történteket, ezért inkább ad acta tették?

A 25 éves titkosítás után legfeljebb az egyháztörténészek kutathatják majd, mert a felelősök közül sokan már élni sem fognak.

Igen, olyan ez, mint az életfogytiglani büntetés. Ha élek, 82 éves leszek, amikor letelik a huszonöt éves zárlat, mit akarhatok még akkor? Ezért inkább úgy döntöttem, hogy már most sem akarok tőlük semmit.

Egy hónapja tanít az egyik pozsonyi kétnyelvű gimnáziumban. Milyenek az eddigi tapasztalatai?

Az első napokban nagyon új volt számomra minden, mert bár oktattam papnövendékeket, ez egészen más. Nem készültem középiskolai tanárnak, aki egyszer a papi hivatást választja, pláne, ha még püspökké is szentelik, az nem is gondolkozik azon, hátha egyszer pályát kell módosítania. Mégis erre kényszerültem, és az elmúlt öt évben kerestem, mi lehetne az, ahol nem a leváltott érseket látják bennem.

Voltak más lehetőségei is?

Kaptam olyan ajánlatot, hogy motivációs, életvezetési előadásokat tartsak üzletembereknek. Egyszer ki is próbáltam, de úgy éreztem, hogy ez nem nekem való, mert nem láttam benne azt a vezérfonalat, ami mentén közösen elindulunk és tartunk valahová. Ezek egyszeri alkalmak lettek volna mindig más közönséggel, és mi tagadás, attól tartottam, sokan csak miattam jönnének. Én viszont nem akarok a múltamból élni, és azt sem éreztem, hogy hivatott volnék erre a munkára. A fiatalokkal való foglalkozás sokkal közelebb áll hozzám, egyrészt, mert hittant tanítottam papként is, másrészt, mert náluk látni a fokozatos fejlődést.

Egy olyan elitiskolában tanít hittant, ahová a diákok azért jelentkeznek, hogy tökéletesen megtanuljanak angolul, külföldön folytassák tanulmányaikat. Ráadásul többnyire módos középosztálybeli családok gyerekeiről van szó. Milyen jelentősége lehet itt egy olyan tantárgynak, mint a hittan?

Természetesen tudatában kell lenni annak, hogy ez nem érettségi tantárgy, nem mi fogjuk megnevelni ezeket a gyerekeket, még csak nem is az iskola. Sokkal nagyobb hatással van rájuk a család, a baráti közösség, de mi is hozzátehetjük a magunkét, és bizonyos helyzetekben ez is meghatározó lehet. Ezért fektetnek itt nagy hangsúlyt a közösségépítésre, a rászorulók segítésére, a kisebbségek és a hátrányos helyzetűek elfogadására, az erkölcsi alapelvekre. Az iskola amerikai módszertan szerint működik, első látásra nagy a szabadság, a diákok sok tanárt tegeznek, viszont ha késnek a tanításról vagy puskáznak, az automatikusan igazolatlan órát jelent. Bizonyos keretek között mindenki a saját belátása szerint cselekedhet, de ha túllép ezen a határon, viselnie kell a következményeket. Úgy látom, a nevelést ugyanolyan fontosnak tartják, mint az oktatást, ezért szinte tudatalatti, mindent átszövő tantárgy itt a hittan és az etika. Nem ringatom magam illúziókba, hogy 57 évesen teljesen rá tudok hangolódni a tizenévesekre, de valamit talán sikerül elültetnem bennük, aminek a későbbi életükben is hasznát vehetik.

Ötéves gimnáziumról van szó, a diákok 15–21 évesek. Hányadikosokat tanít?

Elsősöket és ötödikeseket. Utóbbiak már fiatal felnőttek, komoly dolgokról is lehet velük beszélgetni, az elsősöknél viszont megvan annak az esélye, hogy végigkísérhetem a fejlődésüket.

Hogyan képzeljünk el egy órát? Milyen témákat boncolgatnak?

Nem vallási téziseket, teológiai dogmákat veszünk át, hanem a mai világ erkölcsi dilemmáiról beszélgetünk, mint a házasság, válás, gyermekvállalás, mesterséges megtermékenyítés, abortusz, drogok. Nem megoldásokat kínálok, azt akarom, hogy ők gondolkozzanak és fejtsék ki a véleményüket. Az egyik szemináriumon például az osztály fele a keresztény, a másik az ateista felfogás mellett érvelt, és elgondolkodtató vita kerekedett ki. A gyerekeket, természetesen, az iskolán kívül is érik hatások, sokuknak elváltak a szülei vagy más nehézségekkel küzdenek. Ezért nemcsak az ideálokról kell beszélni, hanem arról is, hogyan lehet kapaszkodót keresni a nehéz helyzetekben.

Az, hogy olyan nagy fontosságot tulajdonítanak a közösségnek, nem túl amerikai a mi mentalitásunknak?

Lehet, hogy elméletben az, de a gyakorlatban nagyon természetesen élik meg a diákok. Ugyanúgy bandákba verődnek, vetélkednek, mint annak idején mi, csak talán az iskola programjának köszönhetően több lehetőségük van, hogy megismerjék egymást és önmagukat. A tanév elején voltunk az elsősökkel csapatépítő táborban, most pedig az ötödikesekkel készülünk négynapos lelkigyakorlatra. Ők monasticnak hívják a monostor szóból eredően. Bibliai és más filozófiai szövegeket elemzünk, beszélgetünk ezekről, együtt készítjük az ennivalót, mindenkinek le kell adnia a mobilját, tabletjét, mindent, ami összeköti a külvilággal. Úgy tűnik, érdekes lesz, kíváncsian várom.

A katolikus közösségből többen azt rótták fel önnek, hogy protestáns iskolát választott. Érződik ott ez a szellemiség?

Katolikus iskolából nem kaptam felkérést, tehát eleve nem volt miből válogatnom. Egyébként pedig ez sem felekezeti iskola, senki nem firtatja sem a diákok, sem a tanárok vallási hovatartozását, és az állami irányelvek szerint oktatunk. Akinek az árt, hogy itt nem csak szigorúan katolikus ünnepeket ülünk, katolikus dogmákat tanítunk, az még mindig úgy gondolkozik, hogy törődjünk csak a saját dolgainkkal, szóba se álljunk senkivel, aki nem olyan, mint mi. Ez a „másét nem akarjuk, a miénket nem adjuk” elve, amit én soha nem tartottam magaménak.

A diákok hogy szólítják?

Tanító úrnak hívnak. Arra biztatom őket, hogy ha nem értenek egyet velem, nyugodtan vitatkozzanak. Fontos, hogy több nézőpontból is lássuk a dolgokat, mert az élet is sokféle helyzet elé állít mindig engedi, hogy teljesen az eszményeink szerint döntsünk. Szerencsére, nincsenek megilletődve tőlem, sokan csak utólag értesültek, hogy én voltam a nagyszombati érsek, hiszen, amikor leváltottak, tíz–tizennégy évesek voltak. Nem is foglalkoztatja őket a dolog, és számomra ez felszabadító érzés, mert önmagam lehetek, nem pedig egy jelkép.

A nagyszombati érsek történetét végleg lezárta?

Felszálltam egy másik vonatra, és nem tekintgetek ki az ablakon az állomás felé, amit elhagytunk. Azt akarom jól végezni, amit vállaltam, és nem a múlttal foglalkozni. Igyekszem alkalmazkodni az iskola rendjéhez, és az én életemben is elég nagy változás, hogy újra időhöz vagyok kötve, pontos órarendem van. Egy pszichológus ismerősöm mondta, hogy az ember négy hónap alatt elszokhat az addigi életvitelétől, attól, hogy munkába jár. Én öt évig voltam otthon, ebből egy évig egy olaszországi kolostorban és csak rajtam állt, mit kezdek magammal. De ez sem jó, mert az ember hajlamos a kényelmet választani és szétfolynak a napjai. Ezért akartam olyan munkát, amelyben rendszer van, és amely felelősséget is ró rám.

Ezáltal halványodik is a múlt emléke.

Igen, ezt érzem. Nincs időm és nem is akarok már a múlttal foglalkozni. Ennyi idő elég volt, hogy megértsem, ezt a fejezetet le kell zárnom. Mivel az én életem, a gondolataimból nem tudom teljesen kiszorítani, de a mindennapjaim nem erről szólnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?