Víziók és a valóság

Ki ne szeretne egy versenyképesebb, regionálisan kiegyenlítettebb, biztonságosabb, szociálisan stabilabb és inspirálóbb Szlovákiában élni 2030-ban? Ennek megvalósításához mindenképp egy, a hazai pártpolitikai rendszert átformáló, azon egyszersmind túllépő komplex vízióra van szükség. A Progresszív Szlovákia pont ilyen átfogó elképzeléseket próbál beemelni a hazai közbeszédbe: geopolitika, robotizáció, oktatási digitalizáció, komplex biztonság, kulturális identitás, önbizalommal teli nemzet és állam. Ezek a folyamatok világszerte komoly szakmai, társadalmi és politikai vitákat generálnak, miközben idehaza is éreztetik a hatásaikat, még ha nem is beszélünk róluk. Nem véletlenül forrong a nyugati világ a többsebességes Európai Unió (geopolitika), a növekvő munkaerőpiaci feszültségek (robotizáció), a versenyképesség fenntartása (oktatási digitalizáció), a nemzetközi terrorizmus visszaszorítása (komplex biztonság) és a bevándorlók integrálása (kulturális identitás) kapcsán.  A Progresszív Szlovákia komplex helyzetmegállapítása már csak azért is elismerésre méltó, mert a kormány és az ellenzék is csak négyéves ciklusokban képes gondolkodni az EU-s és NATO-s tagság elérése óta. A világpolitikai folyamatokról pedig csak kivételes esetekben nyilatkoznak, javarészt reaktívan. E rövidlátó, folyamatkövető és passzív hozzáállás már most is, de hosszú távon még inkább behatárolja az ország lehetőségeit. A Progresszív Szlovákia által kínált vízió nem hibátlan. Ahhoz, hogy az általuk elképzelt Szlovákia 2030-ig minden téren fejlődjön (meghaladva az OECD átlagát több kategóriában is), elsőként meg kell célozniuk a hazai pártrendszer átformálását. Ezzel azonban több mint száz oldalas víziójuk nem foglalkozik. Pedig a pártrendszer, pontosabban az azon belüli erőviszonyok megváltoztatása előfeltétele minden további reformnak.  A rendszerformálás alatt olyan folyamatokat kell értenünk, amelyek révén a mostani, javarészt többpárti koalíciós trendből vagy egy nagykoalíciós (a két legerősebb párt), vagy az egypárti kormányzás válik lehetővé hosszú távon. Az elmúlt 25 év tapasztalatai alapján a többpárti koalíciós kormányzás korántsem bizonyult mindig elégségesnek a rendszerszintű változások meghozatalában (lásd az oktatási és egészségügyi „reformokat“). Ezzel szemben az egypárti kormányzásra a Smer 2012-2016 közötti példája alapján sokkal nagyobb esély mutatkozik.  A siker érdekében a Progresszív Szlovákiának ki kell használnia ellenfelei gyengeségeit, gyűjtőpárttá kell alakulnia, egy karizmatikus vezető köré kell épülnie, miközben az átlagválasztó számára is közérthető célokat képvisel. A „progresszívek“ között jelenleg még nem láthatunk ilyen kiemelkedő személyiséget. Inkább aktivisták és mozgalmárok csapataként működnek. A csoportosulás előtt tehát még megannyi kihívás áll, ám a jövő Szlovákiájának formálását nem lehet elég korán kezdeni.  A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa