Küzdelem az online térben

Az, hogy a net működik, nem kérdés már számunkra. Lehet, hogy néha a vihar egy kábelt átvág, de a „nagybetűs“ Internetnek mindig működnie kell. És tényleg, eddig olyan nem volt, hogy az egész internet fogta volna magát, és teljesen megbénuljon hosszú órákra, esetleg napokra. Egyre kevésbé tudjuk elképzelni, hogy valaha lesz ilyen, miközben egyre többen dolgoznak azon, hogy lehessen ilyen. Máshogy fogalmazva, miközben mi, a világ gazdagabb és nettel jobban ellátott felén alapszolgáltatásnak, természetes jószágnak tekintjük az internet-hozzáférést, addig más országok ezt lehetőségnek, támadási felületnek, befolyásolási felületnek látják kívülről, amelyen keresztül dezinformálni, kémkedni vagy éppen a forgalmat megbénítani lehet.  Mostanra nagyjából két csoportja körvonalazódik az országoknak, amelyek az internettel kapcsolatban sarkos véleményre jutottak. Adott a szabad internetpárti csoport, az USA vezetésével, a nyugati blokk, amelynek tagjai a net fizikai infrastruktúráját semlegesnek tekintik – tehát ne döntsön állam vagy szolgáltató arról, hogy milyen tartalomhoz férünk hozzá –, és emellett az adatvédelem, az online és az információbiztonság a szempontjaik. A kiberhadviselést mint technikai hadviselést értelmezik, szándékaik szerint inkább szűkítően, és a széles körű társadalmi pszichológiai műveleteket vagy eleve törvénytelennek tartják még a nemzetközi jog szempontjából is (adott esetben akár háborús ok is lehet ebből), vagy legalábbis maguk nem ezen a módon gyakorolják a befolyásukat. E csoport valódi befolyása az internet governance testén belül rejlik, hiszen a meghatározó szerverek (DNS root szerverek), szolgáltatóközpontok (IXP) jelentős részt az ő fizikai határaikon belül van. Persze eszük ágában sincs lekapcsolni valaha ezeket, de másoknak sem szeretnék megadni ezt a lehetőséget. Ezzel szemben a szuverenitáspárti csoport azt gondolja, hogy a 21. századra már ne egy nyugati blokk ellenőrizze az infrastruktúrát, ebből ők is részt akarnak. Harcolnak azért, hogy különböző nemzetközi testületek befolyást szerezhessenek a nyugat rovására a felügyeletben. E csoport másik jellemzője, hogy a netet az információs műveletek szemszögéből nézi. Kína, Oroszország, Irán és társaik számára meghatározó, a kormányzataik számára pedig élet-halál kérdése, hogy milyen információ hozzáférhető a polgáraik számára.  Éppen ezért először a maguk területén kivédik a nyugati információs befolyást (lásd a nagy kínai tűzfal), és egyben kihasználják a semleges, szabad internet összes lehetőségét, hogy a nyugati országok közönségét befolyásolhassák az ottani közönség saját csatornáin keresztül. Régi klasszikus módszer ez, a hidegháborúban is sokat fejlődött, a technikával ennek lehetőségei azonban hihetetlenül kiterjedtek.  Nagyjából e két szemléletnek a konfrontációját éljük meg a fake news, a propaganda, az adatbázislopások és persze a hagyományos ipari kémkedések mellett. Fontos látni, hogy az információáramlás szempontjából szabad internet sem lehet zabolátlan: a társadalmi bizalom elleni tartalmak veszélyesek, ahogy üldözzük a gyermekpornót, az illegális online piactereket, a törvénytelen módon árult programsérülékenységeket és annyi minden mást. E sorba kell okosan beillesztenünk az ellenséges szándékú harmadik országok által generált megtévesztő információt is. Nem egyszerű jogállami eszközökkel ezt elérni, de meg kell oldanunk, ez most a feladvány.