Húsz százalékkal kevesebbet keresnek keleten, mint nyugaton

<p>Pozsonyban 110 000 szabad munkahely van, Kassán 14 000.</p>

Először rendezték meg a keleti metropoliszban a Profesia days egynapos állásbörzét, melynek főszervezői szerint a Kassai és az Eperjesi kerületben az év első felében összesen 23 576 szabad munkahelyet hirdettek meg. A pozsonyi régióhoz képest ez közel 90 ezerrel kevesebb.  Ivana Molnárová, a Profesia.sk munkaközvetítő portál vezérigazgatójának nyilatkozatából kiderült, az országos átlagot tekintve egy-egy szabad pozíció iránt 19 lakos érdeklődik, azonban a munkanélküliség sújtotta Kassai kerületben már 60, az Eperjesi kerületben pedig 81. „A keleti régióban jóval gazdagabb kínálatból válogathatnak a vállalatok, azonban a magas munkanélküliség miatt a pozsonyiakhoz képest az itteni lakosok sokkal nehezebben tudnak elhelyezkedni” – magyarázta Molnárová. Bár a keleti régióban leginkább a gyártási és gépkezelői állásokat kínálják a vállalatok, a Kassai és az Eperjesi kerületben a szerviztechnikus pozíciók, az irodai munka, illetve a menedzseri pozíciók iránt érdeklődnek a legtöbben. „Az a gond, hogy nincs összhang a munkavállalók és a munkáltatók között. Míg a keleti végeken egy átlagos pozícióra nagyjából tizenheten jelentkeznek, addig egy programozói állás csak kéthárom lakos érdeklődését kelti fel” – magyarázta az igazgató. A Platy.sk portál elemzése szerint nemcsak az érdeklődők számában, hanem a fizetésekben is óriási az eltérés az ország két vége között. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?