Taktikai csata várható a kerületi derbin

<p>Két jó formában lévő, rendkívül motivált csapat találkozik ma délután (17.15) Nagyszombatban, ahol az éllovas Spartak a 3. helyen álló DAC-ot fogadja. Marco Rossi, a dunaszerdahelyiek edzője szerint taktikai csatára van kilátás.</p>

A DAC és a Spartak összecsapásait mindig nagy érdeklődés övezi, de a hagyományos kerületi rangadónak még külön jelentőséget ad, hogy most két élcsapat találkozik.

A nagyszombatiak szeptemberben eddig minden meccsüket megnyerték, négy bajnokit és két kupameccset húztak be. A DAC e havi mérlege csak egy picivel rosszabb, a sárga-kékek zsinórban ötször győztek (három bajnoki plusz két kupameccs), előtte pedig döntetleneztek (hazai pályán az eperjesiek ellen). Az aranyosmarótiak, a senicaiak és a nagymihályiak legyőzése azt is eredményezte, hogy a DAC már a tabella harmadik helyén áll, csak három ponttal lemaradva a listavezető Spartaktól, és azonos pontszámmal, mint a második helyezett pozsonyi Slovan.

„Úgy érzem, Dunaszerdahelyen minden meccs nagyon fontos!” – mondta lapunknak nevetve Marco Rossi, amikor arról érdeklődtünk, mit vár a nagyszombatiak elleni nagyon fontos mérkőzéstől. „Az éllovashoz utazunk, mindenki a meccs lázában ég. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért” – hangsúlyozta az olasz szakvezető.

Rossi hozzátette, a két csapat nagyon jól kielemezte egymás játékát, és ez vélhetően a pályán is meg fog mutatkozni. „Taktikai csata várható. A nagyszombatiak nagyszerűek bizonyos taktikai elemekben, a mi erősségünk pedig más dolgokban van, de bízom benne, hogy még sokat fogunk fejlődni a közeljövőben” – mondta Rossi. Kiemelte, hogy a nagyszombatiak nagyon gyorsan és szervezetten tudnak átmenni támadásból védekezésbe és fordítva, s nem sok helyet hagynak az ellenfélnek. „Nekünk is oda kell figyelnünk, hogy ne hagyjunk szabad területeket – figyelmeztetett Rossi. – A nagyszombatiak változatosan tudnak játszani, ha kell, kivárnak, ha kell, akkor presszinggel helyeznek nyomást az ellenfélre. De ha okosan játszunk, sikeresek lehetünk.”

Nestor El Maestro, a nagyszombatiak vezetőedzője a Spartak honlapjának elmondta, nem vár könnyű meccset. „A DAC jelenleg az ország legjobb csapatai közé tartozik. Hasonlóan játszanak, mint mi, pragmatikusan, célratörően, az eredményt szem előtt tartva” – mondta a horvát gyökerekkel rendelkező szakvezető.

Mindkét csapat a harmadik „angol hetének” a végén jár, amikor szerda–szombat ritmusban játszottak. „A Hrušovany elleni kupameccsen hat alapemberünket is pihentetni tudtuk, ezért nem tartok attól, hogy fáradtak lennének a fiúk” – vélekedett Rossi.

A nagyszombatiak egyik kulcsembere a saját nevelésű Erik Jirka lehet, aki a legutóbbi három bajnokin négy gólt szerzett. „Ilyen jó formában még sosem voltam, remélem, kitart a széria” – nyilatkozta a 20 éves támadó a bajnokság hivatalos honlapjának.

A meccsre ezer dunaszerdahelyi drukker készül, és vélhetően a Spartak-drukkerek is szép számban kilátogatnak az Anton Malatinský Stadionba.

A találkozót Kružliak vezeti, és az STV 2 közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?