Aréna-koncerttel ünnepli 40. születésnapját a Korál

Budapest |

<p>Fennállása negyvenedik évfordulóját nagykoncerttel ünnepli a Korál együttes 2018. május 5-én a Papp László Budapest Sportarénában.</p>

Balázs Fecó billentyűs, énekes, zeneszerző egy közösségi fórumon, videoüzenetben jelentette be, hogy több mint tíz év hallgatás után újra színpadra lép a Korállal.

"Eljátszunk mindent, amit a rajongóink szeretnek tőlünk, igyekszünk összefoglalni életművünket" - idézte Balázs Fecót a szervezők által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.

A zenész a hatvanas évek végétől a Neotonban, majd a hetvenes évek elején a Taurusban zenélt. Korál néven 1978-ban három fiatal muzsikussal - a korábban a Beatricében játszott Fischer László gitárossal, Scholler Zsolt basszusgitárossal (őt később Fekete Tibor váltotta) és Dorozsmai Péter dobossal - állt össze: a stílus a hard rockot a lírai dalokkal vegyítette.

"A két eltérő stílus ötvözete adta meg azt a hangzást, amelyet Magyarországon talán mi csináltunk először, és azóta sem volt sok követőnk: ez a lírai rock. A Korál első lemeze a ma már hihetetlennek tűnő csaknem 250 ezer példányban kelt el" - mondta Balázs Fecó egy korábbi interjúban az MTI-nek.

A Korál zenei világa azonnal szinkronba került Horváth Attila szövegíró gondolataival; mint a billentyűs fogalmazott, nagyon hitelesek ezek a szövegek, amelyeket áthat az érzelem. A csapat négy remek lemez (I. - 1980, A túlsó part - 1982, Az óceán - 1984, Korál IV. - 1986) után 1986-ban leállt. A Balázs-Horváth kettős olyan slágereket írt, mint a Maradj velem, az Anyám, vigasztalj engem, a Kergesd el a felhőt a házamról, a Kölykök a hátsó udvarból vagy a Homok a szélben.

Balázs Fecó sikeres szólókarrierbe kezdett, majd a Korál 1997-ben újra összeállt és fellépett a Kisstadionban. A zenekar 2006-ban egy zömmel új dalokat tartalmazó lemezt is kiadott Ne állj meg soha címmel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?