Hetedik alabárdos: Színház az egész mozi

A Hetedik alabárdos sok tekintetben alá is támasztja a tézist, hogy a színház remek alapanyag, ám ez a könnyed magyar vígjáték azért hagy némi kívánnivalót maga után.

Ha a Hetedik alabárdos történetét meghalljuk, az első gondolatunk az lesz, hogy ennél nagyobb klisét nehéz lett volna kitalálni. Egy vidéki színház nagy lúzere körül bonyolódik a cselekmény: Miki, aki szöveges szerepet szinte sohasem kap, éli a maga kis életét, és ha nem jönne valami fordulat, valószínűleg végigstatisztálná a hátralévő éveket is. De jönnek az ukránok, a színházigazgató megzsarolása és az épület átjátszása az ingatlanmaffia kezére, noha utóbbihoz az kell, hogy a színház végleg csődbe menjen. Így válik eszközzé Miki, aki végre megkapja a nagy lehetőséget: megrendezheti a saját darabját. Az igazgató reménykedik, hogy bukta lesz, Miki meg összeszedi minden erejét, és megpróbálja vezetni a társulatot.

Ennél sokkal eredetibb később sem lesz a cselekmény, ám Vékes Csabát nem is váratlan fordulatok érdekelték: már az első jelenetek alapján egyértelmű, hogy a Hetedik alabárdos szatíra, vagyis inkább bohózat akar lenni, nagyjából olyan, amilyen Koltai Róbert Szambája vagy a nemrég a köztévén futó Csak színház és más semmi című sorozat volt. A cirka másfél óra nem a színészi lét sanyarúságait akarja bemutatni, nem úgy akar beszélni a színész magányosságáról, ahogyan például a Birdman tette, hanem szimplán csak szórakoztatni akar. Annyit szeretne elérni a rendező, hogy nevessen a néző az esetlen Mikin, aki néhány perccel korábban még lenézett háttérfigura volt, most meg darabot rendez, vagy kacagja ki a nagyképű, társulatvezető színészt, aki azt hiszi, mindent megtehet. Ez egy darabig működik is, a filmben tényleg vannak szellemesen komikus helyzetek: remek, ahogy a színészek rácsodálkoznak Miki egészen különös darabjára, vagy ahogy az igazgató mérgelődik a statisztából rendezővé avanzsált srác miatt.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"287937","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Ott hibádzik a Hetedik alabárdos, hogy elfelejt önmagára reflektálni. Furcsán hangzik ez, mert a film a színházról szól, színházi helyzeteket figuráz ki, azonban ezeket már szinte mind láttuk itt vagy ott. Nem jelenti ez azt, hogy ne lehetne kacagni rajtuk, csak mégis: hiányzik valami több ebből a moziból. Valami, ami mélységet is adna a történéseknek.

Nincs ezzel baj, könnyed filmekre szükség van, és a Hetedik alabárdos nem is teljesít olyan rosszul. A színészek teszik a dolgukat, bár ismert karaktereket jelenítenek meg, pont megfelelő mértékben élnek a ripacskodás – jelen esetben némiképpen kötelező – eszközével. Bánki Gergely ügyetlen Mikijének lehet szurkolni, de hasonlóan kedvelhető figura Nagy Ervin macsó színésze, aki elhiszi magáról, hogy ő a színművészet alfája és ómegája. Murányi Tünde bájosan hozza a színházért élő kisembert, ahogy Bezerédi Zoltán igazgatója is kellemes élmény a vásznon. Összességében: kaptunk egy laza vígjátékot, amely hétvégi szórakozásnak simán elmegy, többet viszont nem érdemes várni tőle.

Gera Márton