32 millió eurótól eshet el Szlovákia

Pozsony |

<p>Több mint harmincmillió euró uniós forrást veszíthet el Szlovákia az oktatási minisztérium miatt, mert év végéig ezt az összeget már nem tudjuk lehívni. A tárca igyekszik átcsoportosítani a forrásokat, hogy az elúszó összeg minél alacsonyabb legyen.&nbsp;</p>

Az oktatási minisztérium pályázatainak ideiglenes leállítása miatt Szlovákia 32 millió eurót veszíthet el, mert az elkülönített pénzeket év végéig már képtelen kimeríteni. „Kezdetben horribilis összeg, 72 millió euró elveszítése fenyegetett. A határozott fellépésnek és partnereinkkel való együttműködésnek köszönhetően sikerült az összeget 32 millió euróra csökkenteni” – közölte Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter, aki szerint ezt technikai jellegű intézkedéssekkel érték el, például megemelték a meglevő programok keretét.

Az oktatási minisztérium uniós pályázatai körül nyáron kirobbant botrány miatt az Európai Bizottság megelőzésképpen a tárca négy pályázati felhívását ideiglenesen leállította. Ezek két operatív programot érintenek, az emberi erőforrások, valamint a kutatás és innováció programokat. „A minisztérium hibát követett el azzal, hogy nem kommunikált kellő intenzitással az uniós szervekkel a pályázatokról” – jegyezte meg Lubyová a programok leállításának margójára. A miniszter úgy véli, számos félreértés elkerülhető lett volna.

Ezt az összeget egyébként abból a tudomány és a kutatás támogatására szánt 300 millió eurós felhívásból veszíthetjük el, melyet az azt övező botrányt követően hétfőn törölt a minisztérium. Az összeg megmentésére három lehetséges megoldás jöhet szóba az Európai Bizottság szerint: az első, egy új pályázat kiírása, ez azonban irreális, december végéig kivitelezhetetlen. A második lehetőség, hogy más operatív programokba csoportosítanák át ezt az összeget. „Sajnos, a meglevő programok nincsenek olyan stádiumban, hogy képesek lennének befogadni ezeket a pénzeket” – állítja a tárcavezető, aki szerint csak egy harmadik lehetőség révén csökkenhet az összeg. Ez pedig a kedvező feltételű visszatérítendő uniós támogatás. „Most azt vizsgáljuk, tudna-e Szlovákia év végéig ezzel a lehetőséggel élni” – magyarázta Martina Lubyová. 

„Átláthatósági terv”

A pályázatok feloldása végett olyan akciótervet dolgozott ki a tárca, melyben részletesen vázolta, milyen lépéssekkel tenné átláthatóbbá a pályázatok lebonyolítását. A minisztérium előbb a két kisebb – egy 15 és egy 18 millió eurós – pályázat feloldását szeretné elérni. „Azzal érveltünk, hogy ezekben semmi közös nincs a megszüntetett pályázattal. A felhívásokat más feltételekkel értékeltük ki. Ebben sikerült megállapodnunk az uniós szervekkel, ezeket a pályázatokat fokozatosan feloldjuk” – magyarázta a miniszter. A megszűntetett 300 milliós pályázatot viszont csak akkor írhatja ki ismét az oktatási tárca, ha bebizonyítja, hogy képes átláthatóan kiértékelni a projekteket. Lubyová becslése alapján erre jövő januárban kerülhet sor. 

Változásokat ígér

A tárca úgy alakítaná át a pályázatok eddigi lebonyolítását, hogy a korábbi 300 millió helyett jóval alacsonyabb keretösszegű felhívásokat írna ki. Minden projektet a Központi Ellenőrző Szerv (CKO) is, mely Peter Pellegrini (Smer) beruházásokért felelős kormányalelnök hivatalához tartozik, folyamatosan ellenőrizni fog. A törölt felhívást Peter Plavčan volt tárcavezető néhány nappal azelőtt tette közzé, hogy a CKO-ról szóló jogszabály hatályba lépett volna. Új kritériumok alapján kiválasztott értékelőkből alakítják ki az értékelők adatbázisát, szakmaiságukat is ellenőrzik. Az adatbázison belül kisebb csoportokat alakítanak ki az egyes szakterületek alapján. Nyilvánossá tennék a projektek értékelését. Az értékelőket kizárólag elektronikusan sorsolnák ki a projekt szakterülete függvényében. Az értékelésekbe külföldi szakembereket is bevonnának. Külön felhívást tennének közzé a nagy és kisebb cégek részére.

Pusztított az SNS

Veronika Remišová (OľaNO), a parlament oktatási bizottságának alelnöke egyrészt üdvözli, hogy az új miniszter nagyon fontos intézkedések bevezetése mellett döntött, melyeket a botrány kirobbanását követően ő maga is javasolt. „A kutatásra 10 éve merítjük az uniós alapokat, botrány, hogy a kormány csak most orvosolja a problémákat” – mondta Remišová, aki szerint ráadásul a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak is jó ideje volt információjuk a pénzekkel való visszaélésről. Az ellenzéki képviselő szerint az SNS óriási pusztítást végzett az oktatási tárcánál, és őket terheli a felelősség azért is, ha Szlovákia millióktól esik el. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?