Közlekedési káosz Pozsonyban

Pozsony |

<div>A kerületi ügyészséghez fordul a Pozsonyi Közlekedési Vállalat a Kórház utcai (Špitálska) villamossínek felújításának szüneteltetése miatt.&nbsp;</div>

A közlekedésügyi minisztérium szeptember elején állította le a rekonstrukciót.  A tárca azért avatkozott be a Kő tér, a Mickiewicz utca, az Amerikai tér és a Kórház utca közötti szakasz augusztus elején elkezdett felújításába, mert szerinte a beruházás engedélyeztetése nem volt összhangban a jogszabályokkal. A Pozsonyi Közlekedési Vállalat az elmúlt hetekben többször tárgyalt az érintettekkel, hogy mihamarabb folytatódhasson a rekonstrukció, amelynek keretében zaj- és rezgéscsökkentő elemeket építenek be a vágányokba. „A Pozsony megyei önkormányzat, a közlekedésügyi minisztérium és a főváros illetékeseivel lefolytatott tárgyalások után a közlekedési vállalat úgy döntött, lépéseket tesz, hogy minél rövidebb ideig korlátozzák a tömegközlekedést” – szögezte le nyilatkozatában a vállalat. Hozzátették, a törvényekkel összhangban járnak el. Milan Urban, a vállalat vezérigazgatója közölte, hamarosan új építkezési engedélyt kérnek, a kiadásáig hozzálátnak az előkészítő munkálatokhoz. A közlekedési vállalat szerint a kényszerszünet és az emiatt kialakuló közlekedési káosz, valamint a Vazov utca és az Sznf tér közötti szakaszon megnövekvő terhelés következtében balesetveszélyes lehet a szakasz. A kényszerszünet miatt a téli időszakra tolódnak a munkálatok. A hőmérsékletcsökkenés miatt növekedhet az energiafelhasználás, ami áramkimaradásokat okozhat a szakaszon, és veszélyezteti az egész villamoshálózatot.  Azon kívül, hogy műszaki problémákat okoz, a költségvetését is negatívan befolyásolja a kialakult helyzet, drágulhat a vágányok felújítása. A Pozsonyi Közlekedési Vállalat ezzel magyarázza, hogy a kerületi ügyészséghez fordult. Azt kérik az ügyészégtől, vizsgálja meg a közlekedésügyi minisztérium határozatát. (béva) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?