Yoko Ono kivégezte a John Lemon-üdítőt

London |

<p>Néhai férje védjegyének megsértése miatt a John Lemon üdítőitalok nevének megváltoztatására kényszerített egy lengyelországi italgyártó céget Yoko Ono.</p>

A természetes alapanyagokból készült, magas gyümölcstartalmú, glutén- és tartósítószer-mentes limonádék a jövőben On Lemon néven kerülnek forgalomba.

Az özvegy perrel fenyegette meg a katowicei John Lemon vállalatot, ha nem változtatja meg a nevet. Ügyvédei arra figyelmeztették a céget, hogy napi 5000 eurót és eladott palackonként 500 eurót kell fizetnie, ha megsérti a John Lennon védjegyet, amelyet Ono 2016-ban jegyeztetett be.

A cég ügyvédei cáfolták, hogy megsértették volna John Lennon jogait, de Ono ügyvédei a John Lemon írországi forgalmazójának Facebook-posztjára hivatkoztak, amelyen megjelenik az ikonikus énekes képe. Sőt más anyagaikon az üdítőital logója mellett ott van a "let it be" felirat és a jellegzetes kerek lencséjű szemüveg, mindkettő szorosan kötődik John Lennonhoz.

Azzal is érveltek, hogy ők 2014-ben jegyeztették be az európai uniós védjegyet, két évvel korábban, mint hogy a John Lennon-védjegy bejegyzésre került. 

Karol Chamera, a John Lemon brit forgalmazója a East London Advertiser lapnak arról beszélt, hogy "aki ebben a vállalkozásban részt vesz, mindenki startup cég és nem tudunk szembeszállni valakivel, akinek milliói vannak".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?