Áttört faragású bútor a Palócföld szlovákiai részén

A tárlat viszonylag szerény terjedelme ellenére is komplex áttekintést nyújt elődeink tárgyalkotó népművészetének ezen esztétikai és szakmai szempontból is kimagasló alkotásairól. A köz- és magángyűjteményekben őrzött kilenc szlovákiai palóc áttört faragású padból hét a füleki kiállításon október 13-áig tekinthető meg. A kiállítás nem titkolt célja felhívni a nagyközönség figyelmét e sokszor porosan lappangó remekművekre, valamint arra ösztönözni azok tulajdonosait, hogy féltve őrzött családi ereklyéiket tegyék közkinccsé múzeumokban való elhelyezésükkel, vagy legalább azok kutathatóvá és fotózhatóvá tételével. A figyelemfelkeltés első eredménye egy kimagasló szépségű és különös motívumsorral díszített rappi lóca fényképei Miskolcról. Reméljük, hogy ez a cikk is felélénkíti e nehezen kutatható téma megismerését, várjuk a dédnagyapák lócáiban a kutatott palóc műremekeket felismerők jelentkezését.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"288463","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"318","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Általános jellemzés A szlovákiai magyarság egyik jellegzetes, mégis alig ismert, regionális specifikuma az Észak-Nógrádban és Délnyugat-Gömörben elterjedt úgynevezett palóc áttört bútor. A téma különös érdekessége, hogy díszítőművészetünk eme kimondottan „magyarosnak” tűnő darabjai – mint azt a cikk végén látni fogjuk –, színtiszta szlovák falvak népművészetében is megjelentek a magyar elterjedési területtel északnyugatról szomszédos településeken. A néprajzi szakirodalom ezt a dekoratív faragott bútort főként a mai Magyarország területéről, Nógrád és Heves megyéből ismeri. A palóc áttört bútor felépítését tekintve asztalosbútor, túlnyomórészt faragóspecialisták, elsősorban pásztorok és erdőkerülők alkotásai. Az alkotók a motívumokat kirajzolás után ostorfűrésszel vágták ki, majd egyesek a továbbiakban azok felületét domború faragással, karcolással és festéssel díszítették. A legelterjedtebb padok mellett a kutatók nálunk eddig csak a tárgyalt technikával díszített széket és fogast dokumentáltak. Hiányoznak a magyarországi településekről ismert karosszékek, tálasfogasok, asztalok, bölcsők, kanáltartók, fésűtartók és gyufatartók. A legrégebbi darabok az 1870-es években készültek, a virágkor az 1890-es évekre és a 20. század első éveire tehető, az utolsó ritka darabokat pedig az 1940-es években faragták ki. Színvilágát tekintve a vizsgált bútor többnyire barnára vagy zöldre festett, a faragás gyakran színezett. Táblái rendszerint önmagukban is megálló, zárt kompozíciót képeznek, egy, néha egymás fölött két vagy három mezővel. Padon együttesük általában összefüggő jelenetsort ad ki. Az alkotók a hangsúlyozni kívánt valóságelemek jelentőségét erőteljes felnagyításukkal érzékeltették. Az egyszerűbb faragott lecekből építkező balusztrádos háttámlájú lócáktól az átmenetinek tekinthető, szimmetrikusan építkező, balusztrádos-címeres lócákon keresztül vezethetett a fejlődés a bonyolultabb növény-, állat- és emberábrázolásokkal dolgozó figurális padokig.  Az észak-nógrádi és délnyugat-gömöri emlékanyag forrásai Böszörményi István 1984 és 1990 közt végzett terepkutatásait a régióra vonatkozóan az eddigi egyedüli szélesebb körű tematikus kutatásnak tekinthetjük. Eredményeit az Őseink házai, házaink ősei című kötetében tette közzé. Óbástban, Tőrincsen, Bussán és Ipolynyitrán (tehát nem Losonc közvetlen környékén) huszáros lócákat örökített meg; Pincen, Panyidarócon, Kalondán pedig „csak” címeres padokat (valamint Ipolyvarbón egy címeres táblát). Böszörményi kötetén kívül összesen négy áttört díszítésű palóc lócáról jelent meg ábrázolás jelentős néprajzi kiadványokban. Rajtuk Rimasimonyiban, Zsélyben, Egyházasbáston és Füleken dokumentált padok láthatók. Mindezeket észak-nógrádi szlovák településeken (Madácsi, Gácsprága, Felsősztregova) Ján Aláč által az elmúlt években fotózott két pad és egy áttört támlájú egyedi szék egészíti ki plasztikusan, megadva az anyag interetnikus kontextusát.A téma szempontjából releváns emlékanyagot a következő intézmények és személyek őriznek: Néprajzi Múzeum (Budapest), Gömör-kishonti Múzeum (Rimaszombat), Nógrádi Múzeum és Galéria (Losonc), Füleki Vármúzeum, Bussai Falumúzeum, Ladóczki Vilmos Tájmúzeuma (Egyházasbást), Benko Pál füleki gimnáziumi tanár (Gömörsíd). Megőrzött tárgyak között így Észak-Nógrádból Felsősztregován, Érújfalun, Bussán és Füleken talált áttört lócákat ismerünk, az egykori Gömör vármegyéből pedig Ajnácskőről, Csomáról és Gömörsídről számazó anyagról vannak információink. Az eddigi kutatás alapján összesen 20 szlovákiai figurális és heraldikus áttört faragású (palóc és szlovák) lócáról, valamint 18 padhátbetétről, egy székről és egy fogasról van tudomásunk, melyek az Ipolyvarbó–Zsély–Gácsprága–Pinc–Rimasimonyi–Egyházasbást községek által határolt területről kerültek elő. Szlovákiai településekről összesen nyolc alkotó nevét sikerült azonosítani, közülük hat nógrádi és kettő gömöri településen dolgozott. A legrégebbi lócát Rigó György készítette Bussán 1875-ben. Ez az eddig ismert legrégibb adatolt palóc áttört faragású lóca.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"288464","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"318","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A palóc áttört bútorok  motívumkincse A szlovákiai palócság körében dokumentált bútorokon megjelenő motívumsorok a csökkenő gyakoriság sorrendjében a következők voltak: a hazafias motivika huszárokkal és heraldikai jelképekkel, az erdő bemutatása – pásztorok és erdőőrök életképei, aktualizáló padhátbetétek, vallási jelképek. Az eddigi kutatás során vidékünkön nem kerültek felszínre a magyarországi anyagból ismert bibliai jelenetek és a paraszti mezőgazdasági munkát ábrázoló motívumok. A kivont karddal vágtató huszárok alakjai mellett a padokon gyakoriak a gyalogos katonák, a valószínűleg a rukkolásra utaló vonat és ritka esetben megjelenik rajtuk a kaszárnya épülete is. Ezeket kiegészítheti az ágaskodó páros oroszlán, a magyar címer, a koronás címert tartó angyalok, a kétfejű sas és az őket keretbe foglaló virágmotívumok. A belőlük összeállított kompozíciók főként a millennium (1896) táján voltak közkedveltek. A huszárok és a címeres oroszlánok megjelenítésmódja bizonyítottan nyomtatott előképre – katonai emléklapokra és árjegyzékekre – vezethető vissza. Az erdő életképein megjelenik a tölgyfa makkal, mókussal, madarakkal, szarvasra célzó vadász, dudás, legeltető pásztor kutyával, juhval és sertéssel. Az alkotók életéből vett és az önmegörökítés jegyében fogant jelenetsorokat valószínűleg a terjedő fotográfiák ihlették. A keresztény vallási motívumok közül felbukkan a kereszt és a horgony. Az aktualizáló padhátbetéteken a nyomtatott források (vallásos folyóiratok, képeskönyvek) hatására a korhoz és a helyhez képest modern és tájidegen motívumokkal is találkozhatunk. A lócákra felkerült a vonat, a kerékpár és egzotikus állatok (elefánt és páva) képe is. Az egyes motívumtípusok az egy-egy lóca támláját kitöltő táblák sorozatában is kombinálódhattak. A vizsgált terület nemcsak az egykori közigazgatási beosztás, hanem a feldolgozott emlékanyag elemzése alapján is két régióra osztható. Az észak-nógrádi lócákon (Losonc vidékén és az ettől nyugatra fekvő Ipoly menti falvakban) a balusztrádos-címeres lócák és a vágtató huszárokkal díszített padok dominálnak. Rajtuk az említett motívumokon kívül elsősorban egyéb heraldikai és hazafias díszítőelemek jelennek meg. A délnyugat-gömöri régióban (főként a Fülek – Egyházasbást – Rimasimonyi háromszögben elterülő falvakban, tehát Gömör egykor marha-, juh- és sertéstartással is komolyan foglalkozó „délnyugati erdővidékén”) fellelhető anyagban viszont már megjelennek az erdei (pásztor- és erdőőr) élet jelenetei és az aktualizáló motívumok (mozdony, kaszárnya, kerékpár és tájidegen állatok), melyek mellett jelen vannak a hazafias díszítőelemek is. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"288465","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"379","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Palóc-szlovák párhuzamok Az észak-nógrádi szlovák falvak (Érújfalu, Felsősztregova, Gács­prága) gyéren adatolt áttörten faragott bútorain mindkét vidék motívumai megjelennek. Ladóczki Vil­mos angyalos címeres felsősztre­govai lócáján a támla középpontjába a koronás magyar címer került, melyet két oldalról angyalok tartanak. A pad legkülönlegesebb tábláján a kettős keresztet és gyalogos katonát közrefogó párducok feje fölé az alkotó jogart és országalmát tartó kétfejű sast faragott. A nyelvhatáron túlra barangolva észre kell vennünk azt is, hogy az észak-nógrádi evangélikus falvak (például Süllye, Nederes, Veres, Nógrádszenna) szlo­vákságának jellegzetes kő és fa síremlékein is megjelennek heraldikai szimbólumok (kétfejű sas, a történelmi Magyarország címere), sőt azokat néhány további motívumuk (indákból kinövő virágok, óra számlap) is rokonítja a palóc áttört faragású lócákkal. A nógrádi tárgyalkotó népművészet e remekművei a padokhoz hasonló időszakban, 1870 és 1950 között, készültek. Az említett motívumok mindkét tárgytípuson való azonos időben történt megjelenésének két okát feltételezhetjük: egyrészt az általános hadkötelezettség 1868-as bevezetését a történelmi Magyarországon, másrészt pedig a pásztorok nagyfokú mobilitását, ami segítette a díszítési technikák és motívumok áramlását nemcsak az egyes vármegyék lakosai között, hanem a nyelvhatáron keresztül is. Bár a fentebb tárgyaltakkal csak távolabbi rokonságot mutat, mégis bemutatásra érdemes az összecsengés miatt egy a szénavári (egykori Hont vármegye) lóca, melyet a zólyomi Erdészeti és Faipari Múzeum őriz. Indás balusztrádjai közé az alkotó – a magyarországi Nógrád lócáinak keményfa betétjeihez hasonlóan – festett vallásos ábrázolásokat (Hétfájdalmú Szűz Mária és Jézus szíve) helyezett.  Agócs Attila