Szijjártó: a magyar külpolitika kiáll a magyar érdekekért és a határon túli magyarokért

New York |

<p>A magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.</p>

A tárcavezető New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán, és az ennek alkalmával román, valamint horvát kollégájával folytatott megbeszéléseiről beszámolva kifejtette: a magyar külpolitika nem hagyja magára a határokon túl élő magyarokat, és mindazokban a kérdésekben, amelyek fontosak a számukra, "a végsőkig kitartunk és nem engedjük, hogy a környező országokban folyamatosan a magyarokat sújtó döntéseket hozzanak". Ennek Magyarország folyamatosan hangot ad a nemzetközi színtéren, az ezen országokkal szembeni nemzetközi nyomásgyakorlást folyamatosan szorgalmazza - jelentette ki.

Mint mondta, Románia esetében azért is "csalódást keltő" a marosvásárhelyi iskolával kapcsolatban kialakult helyzet, mert "a két ország között az elmúlt időszakban reményre okot adó, pozitív folyamatok indultak meg", és a két ország gazdasági egymásrautaltsága is világos.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország úgy tekint az ottani magyar közösségre, mint amely összeköti és nem elválasztja egymástól a két országot.

A marosvásárhelyi iskola további működése kizárólag a román hatóságok és a román kormány jóindulatán, politikai akaratán múlik - vélekedett. Úgy látja, ezért nem fogadható el semmiféle olyan magyarázat a román kormány részéről, amely valamifajta külső tényezőre fogná az iskola bezárását. Ezért továbbra is elvárja Magyarország a román kormánytól, hogy tegye meg azokat a szükséges lépéseket, amelyek nyomán az iskola tovább működhet - tette hozzá.

 A külügyminiszter emlékeztetett: több mint száz magyar gyermeknek kényszerűségből az utolsó pillanatban más iskolában kellett megkezdenie a tanulmányait.

Magyarország kormánya nemzetközi nyomásgyakorlás keretében világossá tette, hogy nem támogatja Románia OECD-tagságát - közölte.

Elmondta: a marosvásárhelyi katolikus iskola körül kialakult helyzetben a magyar kormány álláspontját a helyi magyarok álláspontja határozza meg, és kizárólag akkor hajlandó változtatni a kormány Románia OECD-tagságának blokkolásán, ha a helyi magyarok és a katolikus egyház képviselői azt jelzik, hogy a helyzetet megoldottnak tekintik. Magyarország elvárja, hogy az ügyben Románia "vegye elejét az esetleges nacionalista kitöréseknek" - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter Horvátországot illetően közölte: "egyértelmű és elvi álláspontja van Magyarországnak", a horvát kormány a Mollal szemben egy nemzetközi választottbírósági eljárást indított, ezt elveszítette, azonban az ítélet végrehajtása helyett annak figyelmen kívül hagyása mellett döntött. Az OECD olyan nemzetközi gazdasági szervezet, amelynek működése a nemzetközi választottbírósági döntések tiszteletben tartására alapul, és mindaddig, amíg Horvátország semmibe veszi az ilyen döntéseket, addig a magyar kormány nem tudja támogatni az ország felvételét az OECD-be - magyarázta.

A tárcavezető hangsúlyozta: "lehet, hogy újdonságként hat, hogy a magyar külpolitika kőkeményen kiáll" a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért, azonban a jövőben ez mindig így lesz, és "itt az ideje, hogy ehhez mindenki szokjon hozzá".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?