Két magyar iskola az első 20-ban

Pozsony |

<p>Idén is értékelte a hazai iskolák színvonalát az INEKO társadalomkutató intézet, amely arra figyelmeztet, hogy az eredmények a diákok teljesítményét tükrözi, nem az iskola színvonalát.</p>

Az iskolák 0–10 pontszám közötti eredményt érhettek el, a Tesztelés 9, a Tesztelés 5, az oktatási minisztérium által elismert tanulmányi versenyeken elért eredményeket és az érettségi eredményeit vették figyelembe. Az INEKO figyelmeztet, a lista összeállításakor nem vették figyelembe az oktatásra ható egyéb tényezőket, például a diákok szociális helyzetét. Nem mérték a „hozzáadott értéket” sem, vagyis azt, hogy az iskola milyen egyéb tudást ad a diákjainak. „A pontosabb kép érdekében a szülőknek rá kellene kérdezniük például arra, hogy az iskola diákjai hogyan érvényesülnek a későbbiek folyamán, milyen arányban tanulnak tovább felsőfokon vagy helyezkednek el a munkaerőpiacon. Fontos információ továbbá, hogy milyen az iskola technikai felszereltsége és a tantárgyak struktúrája” – mutat rá a társadalomkutató intézet.

A magyar alapiskolák rangsorolása nem készült el. A magyar diákok a hazai vetélkedők mellett számos magyarországi tanulmányi versenyen vesznek részt, ezeket az INEKO nem veszi figyelembe.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"288306","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"397","style":"width: 600px; height: 378px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"630"}}]]

A gimnáziumoknál két fővárosi és egy kassai iskola végzett az élen, országosan 9,3 pont a legjobb eredmény. A magyar gimnáziumok közül, ahogyan tavaly is, a rozsnyói kétnyelvű Šafárik Gimnázium szerepelt a legjobban, országosan a 9. A Dunaszerdahelyi Magángimnázium is megőrizte magyar vonalon a tavalyi 2. helyét. A szakközépiskoláknál szlovák vonalon 9 volt a legmagasabb elért pontszám, az első háromban nagyszombati, eperjesi és nyitrai tanintézmény szerepel. A magyar szakközépiskolák közül idén a dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola szerepelt a legjobban. Az eredményeket nagyban befolyásolja a diáklétszám is. A részletes eredmények elérhetők az INEKO oldalán. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?