Kolerajárvány pusztít Nigériában

Fokváros |

<p>Legalább 44 ember meghalt a Nigéria északkeleti részén kitört kolerajárványban, ahol százezrek váltak hajléktalanná a Boko Haram iszlamista terrorszervezet támadásai következtében - közölte hétfőn az ENSZ.</p>

A világszervezet Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) szerint mintegy 2300 ember fertőződött meg a kórral, és félő, hogy 3,7 millió ember betegedhet meg a járványban.

A kolera heveny hasmenéssel járó betegség, amelyet ha nem kezelnek, akár órákon belül halállal végződhet. Első tüneteit augusztus 16-án jegyezték fel Borno szövetségi államban, az elüldözött emberek számára létesített táborokban.

Peter Lundberg, az OCHA helyi összekötő helyettese, elmondta, hogy a táborok túlzsúfoltak, nincs elegendő víz, az egészségügyi ellátás színvonala pedig alacsony.

Az ENSZ szerint a járvány olyan időszakban ütötte fel a fejét, amikor Nigéria három szövetségi államában - Bornóban, Adamawában és Yobéban - humanitárius válság fenyeget, mintegy 8,5 millió embernek van szüksége életmentő segélyre.  

A válság alapvető oka a Boko Haram jelentette fenyegetés az ország északkeleti részében. Nyolc éve, 2009 óta mintegy 14 ezer ember halt meg a szunnita szélsőségesek fegyvereseinek támadásában Nigériában, valamint a szomszédos Csádban, Kamerunban és Nigerben. A világszervezet szerint a régióban mintegy 2,7 millióan váltak földönfutóvá az iszlamista szervezet miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?