Bérlakásokkal enyhítenek a munkaerőhiányon

Pozsony |

<p>A gombamód szaporodó beruházások és az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt megugrott a bérlakások iránti kereslet, a kormány ezért a jövő évtől az eddigieknél is kedvezőbb feltételekkel próbálja meg rávenni a magáncégeket az ilyen lakások építésére.</p>

Az Állami Lakásfejlesztési Alapról szóló törvény módosítását – amely a jövő év elején lép életbe – már a parlament is elfogadta. „Mivel Szlovákiában rendkívül alacsony a bérlakások aránya, olyan új szabályokat vezetünk be, amelyek vonzóbbá teszik ezek építését a magáncégek számára” – nyilatkozta Karolína Ducká, az új szabályokat kidolgozó közlekedési és építésügyi tárca szóvivője. Januártól a bérlakásokat építők így már kérhetnek támogatást az építési telek vásárlására és az infrastrukturális fejlesztésekre is, vagyis például a vízvezetékek és a csatornázás kiépítésére, a bevezető utakra, parkolóhelyekre vagy a lakóházhoz tartozó garázsokra.

Hogy mekkora összeghez is juthatnak az igénylők, azt csak később teszik közé. „Ezzel kapcsolatban egyelőre nincsenek pontos adataink. Ami biztos, hogy az új szabályok miatt nem nőnek a költségvetési kiadások, mivel az ezekhez szükséges pénzösszeget az Állami Lakásfejlesztési Alap a számára elfogadott büdzséből állja” – tette hozzá Ducká.

A parlament elfogadta a startlakásokról szóló jogszabályt is, amellyel szintén a munkaerő mobilitását szeretnék növelni. A startlakásokkal elsősorban az olyan fiatalokon próbálnak meg segíteni, akik egyébként csak nehezen találnának lakást. Az ilyen lakások alapterülete legfeljebb 50 négyzetméter lehet, és a bérleti szerződést maximum három évre köthetik meg. Ha a bérlővel nincsenek gondok, a szerződést további három évvel lehet meghosszabbítani, a startlakásokban az ezeket igénylők így legfeljebb hat évig lakhatnak majd. (SITA, TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?