Új plakátokat helyeztet ki Pataky

Királyhelmec |

<p>A kulturális minisztérium államnyelvi ügyosztálya szerint is törvénysértők a magyar billboardok.</p>

Új óriásplakátokat készíttetett Pataky Károly, a Híd Kassa megyei elnökjelöltje, mert a korábbi, elsősorban a magyar választóhoz szóló billboardjainak kiragasztását az Ispa cég a nyelvtörvényre hivatkozva megtagadta.

A cég az ügyben kikérte a kulturális minisztérium államnyelvi ügyosztályának szakvéleményét is, aki a vállalatnak adott igazat. Bár Rigó Konrád, a kulturális minisztérium államtitkára is úgy nyilatkozott, az eredeti Pataky-plakátokkal szemben semmilyen komolyabb kifogás nem merülhet fel, a megyeelnökjelölt úgy döntött – vállalva az ezzel járó pluszköltségeket – új plakátokat készíttet. Ugyanakkor Pataky hangsúlyozta, a kialakult szituációt abszurdnak, a nyelvtörvényt pedig értelmetlennek tartja.

Pataky Károly néhány napja olyan billboarddal (is) kampányol, melyen az arcképe, a neve és a Magyarázzam? Mám to vysvetlovať? szlogen olvasható. Az ilyen plakátokat elsősorban a többségében magyarlakta vidékekre szánták, a megye szlovák többségű területeire hasonló, Nová tvár východu feliratú reklámanyagok kerültek. Három cégnek a magyar plakátok terjesztésével semmiféle gondja nem volt, az Ispa viszont hét plakátot nem ragasztott ki, pedig a grafikait terveket Pataky kampánycsapata időben eljuttatta hozzájuk, és a reklám árát is előre kifizette. A hatályos törvények szerint – ahogy ezt Rigó Konrád kulturális államtitkár is megerősítette lapunknak – a cégnek ilyen eljáráshoz joga volt, egy általunk megkérdezett reklámszakember pedig úgy nyilatkozott, a plakátok kifogásolt elemeit le sem kellett volna fordítani szlovák nyelvre. Az ügyben természetesen azonnal megkerestük az Ispa céget is, ám az kedd déli, majd ismételt megkeresésünkre csak csütörtök délután válaszolt. Szűkszavú elektronikus levelükben mindössze azt a kifogásukat erősítették meg, melyet a Pataky Károlynak küldött levelükben a minisztérium államnyelvi ügyosztályának szakvéleményével is alátámasztottak. Pataky Károly lapunknak elmondta, az üggyel kapcsolatosan megkereste Rigó Konrádot, aki egyben a Híd kampányfőnöke is. Rigó úgy nyilatkozott, a cégnek egyáltalán nem is kellett volna foglalkoznia a plakátok tartalmával, hisz azért a megrendelő a felelős. Pataky úgy határozott, bár nem tartja elfogadhatónak a cég eljárását, és szerinte a nyelvtörvény vonatkozó rendelkezései is értelmetlenek, új plakátokat készíttet. „Abszurdum, hogy olyan országban élünk, ahol egy reklámcég a törvényre hivatkozva, ugyanakkor önkényesen megtagadhatja egy hirdetés közlését, miközben a másiknak – bármilyen üzleti, politikai vagy egyéb szándékkal – szabad utat enged. Arra pedig szavakat sem lehet találni, hogy egy európai uniós tagországban, a 21. században csak úgy szólhatok a magyar választópolgárokhoz, ha az üzenetemet szlovákul is eljuttatom hozzájuk” – nyilatkozott Pataky. A megyeelnökjelölt úgy véli, a cég eljárásával máris erkölcsi és anyagi kár érte, hisz kampányából értékes napok mentek el az értelmetlen vitára, és az új plakátok elkészítése is pluszköltségekkel járt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?