A légvonalban mért távolság alapján kártalanítják a késő repülőjáratok utasait

A légvonalban mért távolság alapján kártalanítják a késő repülőjáratok utasait
Brüsszel |

<div>A csatlakozással közlekedő légi járat törlése vagy jelentős késése esetén a kártalanítást az indulási és az érkezési repülőtér közötti légvonalban mért távolság alapján kell kiszámítani akkor is, ha az rövidebb a ténylegesen megtett távolságnál.</div>

Az Európai Unió Bírósága ítéletének indoklásában hangsúlyozta, a kártalanítás kiszámítását nem befolyásolja az, hogy egy átszállásos repülőút késésében, vagy járattörlésében érintett utasok végső célállomásukat közvetlen járattal vagy csatlakozó járatokkal érik el. Az utasokat mindkét esetben egyenlően kell kezelni a kártalanítás összegének kiszámításakor. Az ügy előzménye, hogy három utas a Brussels Airlines által üzemeltetett járattal, brüsszeli átszállással utazott Rómából Hamburgba. Mivel az eredetileg tervezett érkezési időhöz képest jelentős késéssel érkeztek Hamburgba, kártalanítási keresetet indítottak a helyi bíróság előtt. Az esetben eljáró német bíróság arra kereste a választ, hogy a csatlakozással teljesített repülőút esetében a járat által megtett távolságot az indulási és az érkezési repülőtér között légvonalban mért távolság (vagyis a Róma és Hamburg közötti 1326 kilométer), vagy pedig a ténylegesen megtett távolság (azaz 1656 kilométer, amely a Róma és Brüsszel közötti 1173 kilométerből, valamint a Brüsszel és Hamburg közötti 483 kilométerből tevődik össze) alapján kell-e kiszámítani. A bíróság döntése szerint az, hogy közvetlen vagy csatlakozó járatról van-e szó, nem befolyásolja az utasokat ért kényelmetlenség nagyságrendjét, ezért a kártalanítás összegének meghatározásakor minden esetben az indulási és az érkezési repülőtér között közvetlen járattal megtett, légvonalban számított távolságot kell figyelembe venni. Az, hogy a csatlakozás miatt a ténylegesen megtett távolság meghaladja az indulási és az érkezési repülőtér közötti, légvonalban számított távolságot, nem befolyásolja a kártalanítás kiszámítását. A bíróság tájékoztatása szerint a vonatkozó jogszabály úgy rendelkezik, hogy az utasoknak 250 euró kártalanítás jár minden 1500 kilométeres vagy annál rövidebb légi járat, illetve 400 euró minden 1500 kilométernél hosszabb, unión belüli járat három órás vagy azt meghaladó késése esetén. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?