Javítják a bősi felvízcsatorna gátját

Bős |

<p>Tizenhét kilométer hosszan, kétméteres sávban a felvízcsatorna mindkét oldalán helyrehozzák a gát szigetelését.</p>

Tegnap elkezdődött a bősi felvízcsatorna szigetelésének javítása. A tervek szerint 45 napig tart a huszonöt éve üzembe helyezett csatorna védőgátjának felújítása, a munkák miatt csökkentik a Duna vízszintjét.

Dúcz József, a Vízgazdálkodási Vállalat képviselője lapunknak elmondta, 17 kilométer hosszan javítják meg a felvízcsatorna töltésének szigetelését. „Mindkét oldalon aszfaltszigetelés borítja a medret és a védőgátat. 25 év után szükséges a nyomás alatt lévő – az időjárás viszontagságainak és a hullámverésnek kitett – két méter széles sáv kijavítása” – magyarázta Dúcz. Hozzátette, lemossák a töltést, utána kijavítják a sérült részeket, és védőfiltert helyeznek a szigetelésre. „A szigetelés javítása nagyon fontos, mert az esetleges lyukakon keresztül átszivárgó víz óriási károkat okozhat” – folytatta a szakember. 65 800 négyzetméternyi szakaszt javítanak meg a Vajka–Keszölcés szelvénytől a bősi vízlépcsőig. A Vízgazdálkodási Vállalat saját forrásból finanszírozza a felújítást, amelynek költségvetése 2,7 millió euró. A javítás miatt nem korlátozzák a hajóforgalmat, de figyelmeztették a járfalui mellékágban és a Farkastorokban állomásozó lakóhajók tulajdonosait. A Németországból és Ausztriából közeledő ötezer köbméteres vízhullám miatt azonban megfelelők a hajózási feltételek. „Azért időzítettük erre az időszakra a javítást, mert a statisztikák szerint szeptemberben és októberben a legalacsonyabb a vízállás, és a bősi villanytelepen leállítanak és felújítanak egy 400 kilowattos elosztót, vagyis nem akadályozzuk a villanytelep működését” – nyilatkozta Dúcz János.

A tervek szerint október 20-ig tart a javítás, de a munkák menete az időjárástól is függ, mert esőben nem lehet aszfaltozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?