Putyin arról értekezett, ki lesz a világ ura

Jaroszlavl |

<div>A világ ura lesz az az ország, amelyik elsőségre tesz szert a mesterséges intelligencia kifejlesztése terén &ndash; jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon.</div>

„Nagyon nem lenne kívánatos, hogy ez a monopólium konkrétan valakinek a kezében összpontosuljon” – mondta. „A mesterséges intelligencia nemcsak Oroszország jövője, hanem az egész emberiségé. Kolosszális lehetőségek és nehezen előre jelezhető fenyegetések rejlenek benne” – fogalmazott az orosz vezető. Putyin hangsúlyozta, hogy ha Oroszország élre tör ezen a területen, akkor „meg fogja osztani az egész világgal ezt a technológiát, ahogy ma is megosztjuk az atomtechnológiát” – mondta. „De hogy ne álljunk a sor végén, ezen már ma dolgoznunk kell.”  Az orosz elnök arra is kitért, hogy szerinte a jövő háborúit drónok fogják vívni és „ha az egyik fél drónjai legyőzik a másikéit, nem marad más választás, mint a megadás”.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?