Projekt 100 – 10 filmmel

Pozsony |

<p>Az őszi filmes szezonhoz elmaradhatatlanul hozzátartozik a legnagyobb hazai vándor filmfesztivál, a Projekt 100. A szemle idei, 23. évfolyamának programján tíz nagyjáték- és egy rövidfilm (előfilm) szerepel. A játékfilmek között egyaránt találhatók premierfilmek és klasszikusok. A Projekt 100 fesztivált Kristóf György Out című alkotásával nyitják meg.</p>

A Szlovákiai Filmklubok Szövetsége fesztiváljának nyitófilmjeként láthatja a közönség a pozsonyi Lumiere moziban Kristóf György Out című szlovák–magyar–cseh drámáját, amelynek az idei cannes-i filmfesztiválon tartották a világpremierjét. Az Out főhőse egy szlovákiai energetikai üzem mérnöke, az ötvenen túli Ágoston (Terhes Sándor), aki leépítés során elveszíti a munkáját. Úgy dönt, megvalósítja halászattal kapcsolatos régi álmát, amelyet annak idején feladott. Ezért jelentkezik egy lettországi hajógyár hirdetésére, otthon hagyja feleségét (Bandor Éva) és lányát (Bárdos Judit), és elindul a Baltikumba, a tengerhez. A film Ágoston útját követi nyomon poétikus, gondokkal terhelt, sok jelentést hordozó, letisztult kockákon.

A Febiofest közönsége már láthatta, most újra megnézhetjük Asghar Farhadi Az ügyfél című Oscar-díjas alkotását. A megrázó erejű iráni-francia filmdráma mély lélektani elemzéssel mutat be szokatlan emberi kapcsolatokat és viselkedéseket. A film Emad és Rana mindennapjaiba vezet el. A házaspár kénytelen kimenekülni, amikor a szomszédos építkezés miatt csaknem rájuk omlik lakóépületük. Egyik napról a másikra kell új lakhelyet találniuk, így kapva-kapnak egyik barátjuk segítségén, aki egy közeli házban ajánl nekik albérletet. Az előző lakó azonban nem tűnt el nyomtalanul: az asszony nem hajlandó elvinni az otthagyott holmiját, ráadásul kiderül róla, prostituáltként a lakásban fogadta az ügyfeleit. A házaspár az új lakásban különös szerencsétlenségek sorozatát éli meg. Az események alaposan próbára teszik Emad és Rana egymás iránti érzéseit. Nehéz, súlyos film, döbbenetes magatartásokkal és megoldásokkal.

Egy másik Oscar-díjas alkotás, Jan Kadár és Elmar Klos Üzlet a korzón című klasszikusának felújított változata is bekerült a válogatásba. Ez a Ladislav Grossman novellája alapján forgatott, 1965-ös mozgókép nagy hatással volt a csehszlovák új hullám alakulására. A főszereplő Tono Brtko 1942-ben egy zsidó üzlet megbízott árja üzletvezetője lesz. A férfi azonban nem tud megválni, megszabadulni az addigi tulajdonostól, egy idős özvegyasszonytól, aki egyáltalán nem érti az eseményeket. A tragédia egyiküket sem kerüli el.

A klasszikusoknál maradva, a Projekt 100 programján szerepel Volker Schlöndorff 1979-ben forgatott, A bádogdob című filmdrámája. A Günter Grass regénye alapján készült film egy gyermek szürreális látomásairól szól. Egy különleges képességű fiú a főszereplő, aki hároméves korában elhatározza, hogy nem nő tovább, és aki tömegeket tud uralni azzal, hogy bádogdobján dobol.

A következő rendezőóriás, a lengyel Andrzej Wajda Emlékképek című, 2016-os életrajzi drámáját vetítik a szemlén. A film Wladyslaw Strzeminskinek, a 20. század egyik legkiemelkedőbb lengyel avantgárd festőjének állít emléket. Strzeminski élete a Lengyel Népköztársaság megalakulása után vett hirtelen fordulatot, mert a mozgássérült festő a legnehezebb pillanatokban sem volt hajlandó meghajolni a párt akarata előtt. Ellehetetlenítették, egyedül diákjai álltak ki mellette az utolsó pillanatig, valamint egyetlen lánya.

A Projekt 100 kínálatában sci-fi is szerepel, mégpedig egy kultfilm, Terry Gilliam 1985-ös vígjátéka, a Brazil, amely a tökéletes jövőbe röpíti a nézőt. Egy utópisztikus világba, ahol Sam Lowryval csoda történik. Érdektelen élete egy napon hirtelen fordulatot vesz, néhány meglehetősen furcsa esemény miatt. Valóság és álom úgy keveredik, hogy Sam Lowry is csak kapkodja a fejét, mi mindennek lesz a részese.

Két újdonság is bekerült a programba. A finn Aki Kaurismäki A remény másik oldala című idei krimi-vígjátéka. Főhőse Wikström utazó ügynök, akinek életében nagy változás áll be. Megunja a férfiingekkel való házalást, ezért hátat fordít munkájának és addigi életének. Nagyobb összeget nyer pókeren, és vesz egy éttermet, ahol munkát ad egy fiatal szír menekültnek. Hamarosan barátság alakul ki az étterem dolgozói és a szír fiú között.

A sort Michaela Haneke legújabb munkája zárja, amelyet idén mutattak be Cannes-ban. Egy gazdag családról szól, Calais-ban játszódik, és Happy End a címe.

A Projekt 100 Pozsonyban szeptember 7-én kezdődik és november 9-ig tart úgy, hogy a kínálatból csütörtökönként mutatnak be egy-egy mozgóképet. A szemle filmjeit vidéken is vetítik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?