Az EL-csoportkör küszöbén a Vidi

<p>Az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a Videoton FC kedvező helyzetben, telt ház előtt fogadja Felcsúton a szerb Partizan Beogradot a labdarúgó Európa Liga-selejtező playoffjának ma esti (20.00) visszavágóján.</p>

A székesfehérvári klub honlapja emlékeztet, hogy 2009 óta létezik az akkor megreformált és átnevezett sorozatban a rájátszás, ezalatt 16 párharcból 11-szer jutott a csoportkörbe az a csapat, amelyik az első meccsen idegenben gól nélküli döntetlent ért el. A múlt csütörtöki, belgrádi eredmény és a statisztika mellett jó formájában is bízhat a Videoton, amelyet az idényben tétmérkőzésen egyedül a Bordeaux tudott legyőzni (1:2). Az első mérkőzést követően a csapatkapitány Juhász Roland úgy fogalmazott, saját közönsége előtt bátrabb támadójátékot mutat majd az együttes. A sorozat korábbi hazai mérkőzésein a Videoton a máltai Balzant 2:0-ra múlta felül, az észt Nömme Kaljuval 1:1-re játszott, míg a Girondins Bordeaux-t 1:0-ra verte, a győzelem ezúttal is továbbjutást érne.

A Partizan a BL-selejtezőben előbb továbbjutott a montenegrói Buducnost Podgoricával szemben, majd a görög Olimpiakosz jobbnak bizonyult nála, ezért átkerült az Európa Liga-selejtezőbe.

A találkozóra minden jegy elkelt, így 3500 néző lesz a Pancho Arénában. Sérülés miatt Kovács István hiányzik a Vidinél, a túloldalon hasonló okok miatt az Újpest korábbi játékosa, Nebojsa Koszovics sem léphet pályára.

„Az első meccs után nem változott semmi az esélyeket illetően. Felcsúton, telt ház előtt dől majd el minden. Próbáljuk tovább élni az álmunkat, ahhoz pedig, hogy az álom valósággá váljon, bátorságra és szerencsére is szükségünk lesz” – mondta Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője, aki az előző idényben éppen a Partizan szakmai munkáját irányította, vezetésével pedig bajnokságot és kupát nyert a csapat.

„Úgy érzem, ki fogjuk tudni harcolni a továbbjutást. Nagy segítség lesz ebben a lelkes Vidi-tábor, amely biztos, hogy bele fog hajszolni bennünket a győzelembe” – mondta a székesfehérváriak weboldalának a 23 esztendős Géresi Krisztián.

„Sokat gondolunk arra, hogy egyetlen hazai mérkőzés választ el bennünket álmaink beteljesülésétől. Motiváló, hogy ha ez sikerül, lesz még legalább hat mérkőzésünk neves európai csapatok ellen, és bekerülünk egy olyan körbe, amelynek tagjait mindenki elismeri. De egyelőre még nem szabad erre összpontosítanunk, csakis a visszavágóra. Mindent alárendelünk annak, hogy nyerjünk – jelentette ki Kovácsik Ádám, a fehérváriak 26 éves kapusa, aki az utóbbi négy tétmeccsen egyetlen gólt sem kapott.

A belgrádiak is bizakodnak. „Hiszek a sikerben. Mi vagyunk a jobb csapat, és nem reális, hogy megismétlődjön a belgrádi forgatókönyv. A visszavágón sokkal felelősségteljesebben kell játszanunk – nyilatkozta Milorad Vucselics, a Partizan elnöke. – A klubvezetők pontosan tudják, milyen fontos ez a meccs, és nincs kétségem afelől, hogy a játékosok is érzik, mi forog kockán, ezért az utolsó erejüket is beleadják, hogy a csoportkörbe jussanak. Világvége nem, de borzalmas eredmény lenne, ha nem mi jutnánk tovább. Ráadásul a klub működése szempontjából is nagyon fontos a csoportkör. Ez adna értelmet annak is, hogy a bajnokságot és a kupát megnyertük.”

A mérkőzést az angol Andre Marriner vezeti, és az M4 Sport élőben közvetíti. A párharc győztese az EL csoportkörébe jut, amiért 2,6 millió eurós rajtpénzt kap. A csoportkörben aratott győzelmekért 360 000 euró, a döntetlenért 120 000 euró jár. (MTI, sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?