75 éve kezdődött a sztálingrádi csata

<p>Stratégiai hibát követetett el a német hadvezetés azzal, hogy éppen 75 éve a Luftwaffe, vagyis a német légierő elkezdte bombázni Sztálingrádot, mert romokat könnyebb védeni, mint egy ép várost - jelentette ki a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.</p>

Ravasz István hangsúlyozta: a közvélekedés szerint a sztálingrádi csata jelentette a fordulatot a második világháborúban. Ugyanakkor a fordulat egy fél éves folyamat volt, ami 1942 októberében a németek észak-afrikai vereségével kezdődött, 1942/1943 fordulóján a sztálingrádi csatával folytatódott, majd a 1943 júliusában a kurszki csatával zárult.

A többi között jelentőségét az adta, hogy Sztálingrádnál a legjobban felszerelt és a legjobban kiképzett német hadsereg semmisült meg - tette hozzá.

Mint elmondta: a németek igazi pokolként, "patkányháborúként" írták le a csatát, ugyanis úgy harcoltak alagutakban és romok között egymással a szovjetek és a németek, mint a patkányok.

Ugyanakkor a németek számára stratégiai hátrányt jelentettek a túlságosan hosszúra nyúlt utánpótlásvonalak és a támadás kései megindítása. Ugyanis a német technikát nem az orosz télre tervezték.

A harcokban részt vett a II. Magyar Hadsereg is, amelynek a feladata a német balszárny biztosítása volt - fűzte hozzá.

Arra is kitért: nem csupán azért volt különösen véres a csata, mert Szálin nevét viselte a város. Az amerikai utánpótlás a Kaszpi-tenger déli partjáról érkezett, majd fel a Volgán a Szovjetunió belsejébe. Vagyis ha a németeknek sikerül lezárni a Volgát, megszűnt volna az utánpótlás - mondta az alezredes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?