A köztünk élő Petőfi

Szilágyi Ákos költő is elővette a maga barguzini Petőfijét, és új nyelvbe öltöztette. A közállapotok láttán annyit bosszankodó és a királyok felakasztása mellett kardoskodó Petőfi a jelen kor problémái felett tanakodik a tőle megszokott, szenvedélyes, a mértéket nem egyszer elvető stílusban. Az egyszerűség kedvéért: a jelen helyzetben Petőfi-kutatóként feltüntetett Szilágyi Ákos áldozatos és kitartó munkája a kötet, hálával tartozunk neki, amiért végre egyben olvasható Petőfi Sándor határokon túl megvalósult, az idegenség érzetére és újdonsült identitására, na meg a diktatúrák mélységeire reflektáló verseinek gyűjteménye. „akarsz-e dögtatúrát drága / mit érc-tű szívedbe tetovál? / vércseppek pergő gyöngyvirága / üvöltődervis: netovább!”.

Mert ilyen a mi Petőfink, ahol teheti, lázad. Ennek a Petőfinek, beláthatjuk, semmi nem jó. És nem is lehet. Ő a dolgokat előlendítő örök elégedetlenség költője. Költő, teljes fegyverzetben. Mi végre a Földön? Hát ezért, mi egyébért. Ha meg iróniáról, játékról van szó, abban Szilágyi Ákos verhetetlen. Nála a szó, és a szó csapda, könnyen beleesni nem ritkaság. Mint most is. Ezzel a Posztpetőfivel. Könnyű dolga van, más nevével ékeskedik. „Valahol mindenki Petőfi, / S ha nem tudná, hogy hol, / Kiszedik belőle: tiporfi, verőfi, / Vagy egy régészcsoport.” Bár nemegyszer azzal kell szembesülnünk, hogy a paródia eltakarja a versekben súlyosan jelen levő rendszerkritikát, nem hiszem, hogy ez hibaként róható fel Szilágyi Ákosnak – bár félő, nem ez volt az elsődleges szándéka.

Petőfink halálának dátuma jócskán beszédes: 1956. november 4. A szabadság költője mikor máskor veszítette volna el az életét, ha nem a szabadság leverésének a napján?

Nagy megelégedettséggel nyugtázzuk: egyszer minden valamirevaló költő létrehozza a saját Petőfijét, és kiveti magából.

Posztpetőfi Sándor: Bábuk ura. Összes barguzini versek és magyarnóták. Szilágyi Ákos gyűjtése. Noran Libro Kiadó, 2017. 212 oldal.

Értékelés: 7/10

Ayhan Gökhan