Nem csillapodnak az indulatok az Egyesült Államokban

Washington |

<p>Nem csillapodnak az indulatok az Egyesült Államokban a szombaton a virginiai Charlottesville-ben történt atrocitások után.</p>

Észak-Karolinában  helyi idős szerint hétfő este konföderációs szobrot döntöttek le, közben Donald Trump amerikai elnök ipari tanácsadó testületéből Trump korábbi nyilatkozata elleni tiltakozásul  újabb három tanácsadó mondott le. 

Kenneth Frazier, a Merck gyógyszergyár elnök-vezérigazgatójának hétfői lemondása után kedden lemondott az elnöki ipari tanácsadó testületből további három gazdasági vezető: Brian Krzanich az Intel elnök-vezérigazgatója, Kevin Plank a sportszereket gyártó Under Armour igazgatója és az Amerikai Iparosok Szövetségének vezetője, Scott Paul. Valamennyien Donald Trumpnak a Charlottesville-ben történtekre adott, általuk bírált reakciójára hivatkoztak.  

Twitter-bejegyzésében az elnök azzal reagált a gazdasági szakemberek távozására, hogy könnyen helyettesítheti őket. "Sokakat tudok helyettük" - írta. Trump hétfőn a Merck vezetőjének távozását sem hagyta szó nélkül. "Most legalább lesz ideje a gyógyszerárak letörésével foglalkozni" - fogalmazott mikroblog-bejegyzésében. 

Az elnök hétfőn este Washingtonból a New York-i Trump-toronyba utazott. A manhattani épület előtt tüntetők várták, akik azt skandálták: New York gyűlöli őt. A tüntetések kedden is folyatódtak, az Ötödik sugárúton lévő felhőkarcolónál összegyűltek táblákat tartottak a magasba, rajtuk a felirat: "szégyen!" és "állítsuk le a gyűlöletet, állítsuk le a hazugságokat!" 

Kedden a képviselőház négy kisebbségi csoportja közös levelet írt Donald Trumpnak, és arra szólította fel őt, hogy mozdítsa el hivatalából három tanácsadóját: Steve Bannont, Stephen Millert és Gorka Sebestyént. A fekete, ázsiai és spanyolajkú kisebbségek csoportjai szerint ugyanis e három tanácsadó jelenléte a Fehér Házban "bátorítja a fehér felsőbbrendűséget hirdetők mozgalmát". 

Az észak-karolinai Durhamben még hétfőn este ledöntötték az 1861 és 1865 közötti polgárháború egyik déli, konföderációs katonájának emléket állító, csaknem százéves szobrot. A szobordöntők a Charlottesville-ben megjelent ellentüntetők melletti "szolidaritási megmozdulást" szervezőknek nevezték magukat. 

A rendőrség ugyan senkit nem vett őrizetbe, ám kedden az észak-karolinai hatóságok bejelentették: tart az elkövetők azonosítása, s valószínűleg vandalizmus miatt vádat emelnek ellenük. Egy 2015-ben hozott észak-karolinai törvény szerint ugyanis előzetes engedély nélkül egyetlen köztulajdonban lévő emlékmű sem távolítható el. Roy Cooper, az állam demokrata párti kormányzója Twitter-üzenetben közölte: "a rasszizmus és a Charlottesville-i halálos erőszak elfogadhatatlan, ám jobb módja is van aszobrok eltávolításának". 

A z Egyesült Államokban egyébként jelenleg mintegy 1500 szobor, vagy emlékmű áll, amely a polgárháborút idézi fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?