A levélcenzor magánya

A kassai születésű magyar filmes, aki 1998-ban dokumentumrendezőként végzett Pozsonyban, már a Ladomíri gyilkos balladák és legendák (2003) című munkájával felhívta magára a figyelmet. Egy szlovákiai ruszin falucska lakói szólalnak meg a filmben, az ő személyes vallomásaik, rémhistóriáik alapján elevenedik meg a 20. század bonyolult története, a világháborúktól egészen a 68-as eseményekig. A Párizsban, Monte Carlóban és Lipcsében díjazott alkotás után a szlovák–cseh koprodukcióban forgatott 66 szezonnal (2003) az egyesült államokbeli Syrakuse-ban és a győri Mediawave-en is letette a névjegyét. Nyolcvanhat perces dokumentumában Kassa strandfürdőjében idézi fel Közép-Európa 20. századi történelmét. 66 uszodai szezon elevenedik meg a vásznon visszaemlékezésekkel, archív felvételekkel, spontán és megrendezett jelenetekkel. Ami a történetet személyessé teszi: a rendező a nagyapja alakját is megidézi a filmben, méghozzá poétikus képsorokkal. Eredeti ötlet alapján készült a Gulyáságyú (2009) című, szlovák–osztrák–cseh koprodukcióban született alkotása is, amelyből kiderül, hogy egy háborút nemcsak fegyverekkel, hanem fazekakkal és serpenyőkkel is meg lehet vívni. Hiszen mi a legfontosabb a frontvonalban? Hogy a katonának sose legyen üres a hasa. Egy csapatot élelemmel ellátni mindig, minden helyzetben taktikai kérdés.

Karlovy Vary idei Works in Progress versenyét Kerekes A levélcenzor című, készülő dokumentumfilmje nyerte. Központi hőse Irina Alekszandrovna, az odesszai börtön cenzora, aki felülvizsgálja, vagyis ellenőrzi a rabok leveleit, még mielőtt azok eljutnának a címzetthez. Irina magányos nő. Tizenkét éve odaadóan végzi a munkáját. Átlát minden hazugságon, üres ígéreten, hiszen naponta levelek, vallomások tucatjaiban merülhet el. Hogyan higgyen ezek után bármelyik férfinak, aki a szerelmét akarja bizonyítani? Rosszul is lesz egy randevún, amikor az udvarlója arról győzködi, micsoda kivételes nőszemély. Ki férkőzhet hát Irina Alekszandrovna bizalmába, ha már senkit sem mer komolyan venni?

A másik fejlesztési szekció, az Eurimages Lab győztese Ra di Martino olasz rendező lett a La Controfigurával, amely olasz–francia–marokkói– svájci összefogásban készül. „Szokatlan történetre épülő, ironikus, vizuális kísérlet a művészet és a film határán” – így fogalmazott a zsűri az 50 ezer eurós pénzösszeg odaítélésekor. Ra di Martino debütáns munkája lesz ez, amely egy mindenre elszánt forgatócsoportról szól. Egy amerikai film remake-jéhez keres megfelelő helyszínt a stáb valahol Marrákes környékén, de még mielőtt munkához láthatna, különös akadályokkal kell megküzdenie.

A díjak odaítéléséről háromtagú szakmai bizottság döntött. A Works in Progress kategóriában nyolc rendező versenyzett. Mindegyikük tíz percet kapott arra, hogy készülő filmje iránt felkeltse a zsűri érdeklődését. Ebből a tíz percből hatot fordíthatott arra, hogy részletet mutasson a filmből, a maradék négy perc alatt pedig a szükséges információkat kellett megosztania a három külföldi szakemberrel. „Ami külön művészet” – jegyezte meg fanyar mosollyal Pálfi György, aki szintén ott állt a pályázók sorában befejezés előtt álló, Mindörökké című filmjével. Dióhéjban kell összefoglalni a film tartalmát, s vázolni, hol tartanak a munkálatok. A tartalom és a képi anyag egyformán fontos. Pálfi Györgynek végül nem sikerült nyernie, a zsűri Kerekes Péter munkáját díjazta „egy magányos nő portréjának eredeti ábrázolásáért”. A 100 ezer eurós támogatás nagyban megkönnyíti a rendező helyzetét, és már most arra hívja fel a figyelmet: Kerekes Péter újabb nagy meglepetést tartogat a közönségnek.