Mégsem lesz Kis-Oroszország Ukrajnából

Donyeck |

<p>Noha a közvélemény nagy figyelemmel követi Ukrajna &quot;átalakítását&quot;, és ez alátámasztja a kérdés aktualitását, a Kis-Oroszország (Malorosszija) elnevezés nem kapott széles körű támogatást, ezért lekerül a napirendről - mondta szerdán Olekszandr Zaharcsenko, a donyecki oroszbarát szakadárok vezetője.</p>

Önmagában a gazdasági és politikai válságba süllyedt állam átalakításának gondolatát sokan támogatják - hangoztatta az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Köztársaság feje, amit azzal indokolt, hogy szerinte Kijev kísérletet sem tett az összeomlás elkerülésére és az ország föderalizálását szolgáló, mélyreható reformok végrehajtására.

Ugyanakkor hozzáfűzte: "már most elmondható, hogy Malorosszija elnevezés nem lesz, mivel az sokakból ellenszenvet vált ki".

A szakadár vezető emellett hangsúlyozta: a hozzájuk beérkező sok vélemény és javaslat bizonyítja, nem hiába kezdeményezték ezt a vitát. Aláhúzta: az ukrán vezetés jelenlegi politikája veszélyt jelent az államiságra. "Kijevnek meg kell fontolnia, hogy egy ilyen gyilkos politika és a megegyezésre való képtelenség az ország széteséséhez vezet" - tette hozzá Zaharcsenko.

A donyecki szakadárok vezetője korábban azt állította, hogy az új állam létrehozása mindössze egy javaslat volt részéről.

Ugyanakkor július 18-án több orosz hírügynökség is közölte, hogy az önhatalmúlag kikiáltott két kelet-ukrajnai szakadár terület, a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, valamint Ukrajna 19 régiójának képviselői Donyeckben bejelentették: Kis-Oroszország (Malorosszija) néven új államot hoznak létre Ukrajna jogutódaként.

Az új állam létrejöttéről szóló "alkotmányos aktust" Olekszandr Timofejev, a Donyecki Népköztársaság ügyvezető miniszterelnök-helyettese olvasta fel Donyeckben. Eszerint az új állam Ukrajna jogutódja lett volna, és azért nevezték el Kis-Oroszországnak - amely bizonyos történelmi korszakokban a kelet-ukrajnai régiókat magában foglaló területeknek volt a neve -, mert "Ukrajna mint országnév kompromittálódott". A Luhanszki Népköztársaság kormányának szóvivője, Volodimir Dehtjarenko cáfolta viszont, hogy a donyecki összejövetelen részt vettek volna Luhanszk hivatalos képviselői. Mi több, Luhanszkban nem is tudtak róla, hogy lesz ilyen rendezvény, és a donyeckiek előzőleg nem is egyeztettek velük - jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?