Megvonnák Kelemen Hunor román állampolgárságát

Kolozsvár |

<p>Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezi egy múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR).&nbsp;</p>

A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit. 

Kelemen Hunor a Szabadság kolozsvári napilapban pénteken közölt interjúban kijelentette: "a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at". Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben "folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól". 

Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. "El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni" - vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. "Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország" - vélte az elnök, hozzátéve, hogy a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot. 

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely - értelmezése szerint - kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. 

A társaság felszólította Kelemen Hunort, hogy mondjon le a parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, hogy - ha ez nem történik meg - kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását. 

A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések - a CNMR szerint - a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben. 

A társaság szerint az RMDSZ elnöke e megnyilvánulásával a saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait. 

A közlemény Alexandru Cumpanasut, a CNMR elnökét is idézte, aki felszólította a romániai magyarokat, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni egyes magyar vezetők gyűlöletre és megosztásra irányuló kijelentéseitől, és keressék a harmonikus együttélés lehetőségeit. 

Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseit többen is bírálták a román médiában, miután az interjú megfelelő részét román nyelven is közölte a Hotnews.ro portál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?