Úttörők

<div>Épüljön-e út vagy sem? &ndash; ez itt a kérdés. Ez itt a kérdés? Hogy lehet ilyet kérdezni? Hát nem azért ment mindeddig a lobbi, hogy a magyarok lakta régiókat szelje keresztül az R7-es nyomvonala?</div>

Ezek persze csak szónoki kérdések. Eszemben sincs összefüggést keresni a pillanatnyi politikai érdekeket szolgáló nyilatkozatok egymásnak ellentmondó állításai között. Maguk az érintettek is tudják, hogy nincs. Nemzedékek nőttek fel azon a tézisen, hogy a déli régiók felzárkóztatásának elengedhetetlen feltétele a gyorsforgalmi út. Teljes volt a konszenzus. Volt. Mert a megvalósulás szakaszában néhányan közülünk eszmei fekvőrendőröket helyeznének el az épülő sztrádán: felgyorsítja az asszimilációt, ellepik a magyar tömböt a gyüttmentek, ide az utolsó kenetet!   Hova-hova ilyen halálos tempóban? Elismerem, nehéz átkeretezni ezt a kommunikációs játékteret, nekem is főne a fejem, ha történetesen tanácsadó lennék. Vajon hogyan visszacsalni saját térfélre a labdát, hogy idővel (majd, egyszer) az én csapatom szerezzen a magyar közösség számára gólt? És ha még mindemellett nyelvész is lennék, mondjuk szociolingvista, még nagyobb bajban lennék. Nincs az a pénz, amivel rá tudnának venni, hogy szembemenve a szakmámmal a fő mumust dobjam be a diskurzusba. Hatékonynak hatékony. De megéri-e ossziáni ritmusokra hangolni a szurkolótábort akkor, amikor a játékszabályok is betarthatók? A nyelvvesztés (egyén), a nyelvcsere (közösség) folyamatairól könyvtárnyi szakirodalom született. Sokat tudunk arról, hogyan zajlik. Hogy mit és hogyan lehet tenni ellene. Hogy nincs általános ellenszer, esetről esetre kell megnézni az okokat. Hogy az embereket kell segíteni, mert ők beszélnek, nem a nyelv. És hogy a két nyelv között billegőknek akár egy gellert kapott, véletlen pöccintés is elég. De ránk férne egy szociolingvista politikus! Tízezreket nyerhetnék vele. Nem zsetonban.  Szerencsére csak egy civil jegyzetíró vagyok, aki, megtartva a honi közbeszéd vernakuláris nyelvének retorikáját, nyugodtan lehet a kérdésben maradi. Egy út van előttünk: az út. Ami veszélyes. Sokan vesztik életüket közúti balesetben. Mégis mehetnékünk van. Munkába, hivatalba, kórházba, intézkedni. Ki érti ezt? Egy vajdasági kortárs író szavaival élve: az embernek lába van, nem gyökere. Menekült már családostul háború elől, tudja, mit lehet felpakolni egy teherautóra. De most, hogy így eszembe jutott Bozsik Péter, mégiscsak sajnálom, hogy nem vagyok tanácsadó. Micsoda zúzós író-olvasó találkozókat tudna tartani az asszimilációnak kitett csallóközi falvak kocsmáiban! Nem egy szokványos megoldás, de új időkhöz új dalok is tartoznak. Péter a billegők nyelvén is tud beszélni a primordiális nemzeti önszemlélet halálkanyarjairól, végzetes útvesztőiről. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?