Tüntetés az R2-esért

Hárskút (Lipovník) |

<p>Mintegy háromszázan vettek részt tegnap abban a forgalomkorlátozó akcióban a Rozsnyóhoz közeli szoroskői hágónál, amelyen polgári aktivisták az R2-es gyorsforgalmi út továbbépítését követelték. A megmozduláson Érsek Árpád közlekedési miniszter és Bugár Béla, a Híd elnöke is ott volt.&nbsp;</p>

A tüntetést azért szervezték, mert a pénzügyminisztérium elemző osztálya nem javasolta az R2-es gyorsforgalmi út néhány további szakaszának – beleértve a szoroskői alagutat – megépítését, mondván: a gyorsforgalmi fölösleges, tekintettel a forgalom sűrűségére elég a meglévő elsőrendű út kiszélesítése. Az aktivisták továbbra is azt állítják, ha az állam leállítja az R2-es építését, azzal még rosszabb helyzetbe hozzák a már így is nehéz gazdasági helyzetben lévő, nagy munkanélküliséggel küszködő térséget. „Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint az ország nyugati részén élők, nekünk is szükségünk van az autópályákra. Az utak nélkül a beruházók, vagy a turisták sem tudnak eljutni hozzánk” – nyilatkozta lapunknak Burdiga Pál (Híd), Rozsnyó polgármestere. Érsek Árpád közlekedési miniszter a tüntetés előtt azt mondta lapunknak, nem állnak le az R2-es építésével. „Próbáljuk megtalálni a lehető legmegfelelőbb, legolcsóbb megoldást, de az R2-es építését nem halaszthatjuk el” – magyarázta Érsek. Hozzátette, terveik szerint még idén kiírják a pályázatot az R2-es lónyabányai szakaszára, a következő évben pedig öt újabb szakasz építését is elkezdhetik. „Nem tartom jónak, hogy az utak építéséről nem a közlekedési minisztérium és a szakemberek, hanem a pénzügyminiszter dönt” – tette hozzá Érsek. Bugár Béla, a Híd elnöke a jövő hétre koalíciós tanácsot hivatott össze, hogy tisztázzák az R2-es körül kialakult helyzetet. „Az R2-es itteni szakaszára, jövőre kiírhatjuk a pályázatot, és 2019-ben már az építkezés is elkezdődhet. Már csak az építkezéshez szükséges pénzt kell előteremteni” – mondta Bugár Béla. A tüntetők délután 16.30-tól fél órán át korlátozták a forgalmat. A demonstrálók a hágó mindkét oldalán, Hárskútnál és Szádalmásnál is feltartották az autókat, fél óra alatt több kilométer hosszú kocsisorok alakultak ki. Érsek végezetül azt is elmondta, hogy a szoroskői hágót nem lehet bővíteni, ezért egycsatornás, kétirányú alagút megépítésére van szükség. „Az alagút 15–20 évre megoldaná a problémát” – tette hozzá a miniszter. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?