Saját sírját ásatták meg egy férfival Nógrád megyében

Rendőrség
Salgótarján |

Zsarolás és önbíráskodás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség két férfi ellen, akik egy egyiküknek pénzzel tartozó fiatallal megásatták a saját sírját - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője.

Bóna Gyula ismertette: a vita azért alakult ki, mert a 18 éves sértett mobiltelefont vásárolt az elsőrendű vádlott nevelt fiától 2017 júliusában, de azt csak részben fizette ki, és 34 ezer forinttal adós maradt.

A két vádlott, apa és fia egy salgótarjáni áruház parkolójában hivatalos eljárást színlelve, magát rendőrnek kiadva beszélt meg találkozót a fiúval, majd berántották őt az autóba és hazahajtottak, ahol egy ásót és egy karót tettek a kocsiba. Ezután a fiatalt egy erdős területre vitték, ahol kijelentették, élve eltemetik, és ráparancsoltak, hogy ássa meg a sírját.

A sértett hozzá is fogott az ásáshoz, közben az apa arról kérdezgette, hogy mennyit ér az élete, és azt követelte, hogy fizessen nekik fél éven keresztül havi 60 ezer forintot, különben megölik. A fiú halálfélelmében ezt megígérte, majd miután megütötték, otthagyták az erdőben.

A főügyész közölte: a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a két férfit a személyi szabadság társtettesként, hivatalos eljárás színlelésével elkövetett megsértésének bűntettével, önbíráskodás bűntettével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett kísérletével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

A két vádlott házi őrizetben van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?