Kisgyerekkel együtt vitt el egy autót egy bedrogozott férfi

Veszprém |

<p>Vádat emeltek egy jogosítvánnyal nem rendelkező férfi ellen, aki kábítószer hatása alatt elvitt egy autót, a benne ülő négyéves gyermekkel együtt az idén februárban Pápán.</p>

A közlemény szerint a 24 éves férfi veszekedett élettársával az utcán, majd kábítószertől bódult állapotban egy arra kanyarodó gépkocsinak futott. Az ütközés következtében a vádlott a jármű motorháztetejére, majd onnan az aszfaltra zuhant. A jármű vezetője és utasa próbált segíteni neki, ő azonban beugrott az autójukba és a járműben ülő négyéves kisgyerekkel elhajtott.

A sofőr és párja belekapaszkodott a járműbe, az asszony az ajtón keresztül megragadta a vádlott ruházatát és kiabált, hogy a gyermeke a kocsiban van, de a férfit nem tudták visszatartani; hirtelen gázt adva elindult, a sértetteket rövid távon magával húzva.

A vezetői engedéllyel nem rendelkező, kábítószer hatása alatt álló vádlott tudta, hogy a hátsó ülésen egy kisgyermek ül, ennek ellenére a csúszós úton nagy sebességgel hajtott el, először egy fának, majd az útpadkának ütközött. Előbb Noszlopra, majd onnan az egyik közeli faluban lévő lakóhelyére hajtott, ahol a rendőrök megállították és elfogták.  

A férfinak közlekedési bűncselekmények mellett személyi szabadság megsértésének minősített esete és jármű önkényes elvételének bűntette miatt is felelnie kell. 

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség a Pápai Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?