Vegyes reakciókat váltott ki Trump bejelentése a transzneműek katonai szolgálatának megtiltásáról

Washington |

<p>Számos tiltakozást, de egyetértő reakciókat is kiváltott Donald Trump amerikai elnök szerdán Twitteren tett bejelentése a transzneműek katonai szolgálatának megtiltásáról.&nbsp;</p>

A Fehér Ház még nem döntött arról, hogyan és mikor valósítja meg az elnök által kilátásba helyezett tiltást, Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője azt közölte, hogy a kormányzat a Pentagonnal (védelmi minisztériummal) együttműködve dönt majd a következő lépésekről.    Elemzők rámutattak, hogy egyelőre nem világos, mi lesz a már a hadseregben szolgálatot teljesítő transzneműekkel. A Rand Corporation közpolitikai kutatóintézet adatai szerint mintegy négyezer katona nyíltan vállalja transzneműségét, s most tanácstalan, vajon leszerelik-e vagy továbbra is szolgálhat.    "Az Egyesült Államok kormányzata nem fogadja el és nem engedi meg, hogy transznemű emberek bármilyen minőségben az Egyesült Államok haderejénél teljesítsenek szolgálatot" - fogalmazott Twitter-bejegyzésében Donald Trump, majd hozzátette: "hadseregünknek döntő erejű és elsöprő győzelemre kell összpontosítania, és nem terhelhető azokkal a hatalmas költségekkel és zavarral, amelyeket a transzneműek szolgálata jelentene".    Az elnök bejegyzése után New Yorkban több százan tüntettek azok, akik emberi jogi kérdésként kezelik a transzneműek helyzetét, a televíziókban és rádiókban is egymást követték a nyilatkozatok.    Ashton Carter, az Obama-kormányzat védelmi minisztere, aki tavaly lehetővé tette, hogy a transznemű identitásukat nyíltan vállalók is katonai szolgálatot teljesíthessenek, bírálta Trump döntését. John McCain - aki a kongresszus legismertebb veteránja és a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának republikánus elnöke - leszögezte, hogy Trump bejelentése "nem időszerű", addig nem kellett volna előhozakodni vele, amíg a Pentagon és James Mattis miniszter be nem fejezi a témáról szóló átfogó vizsgálatot.    Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű jogvédő szervezet ügyvédje, Joshua Block arról beszélt, hogy Donald Trump a transzneműek "alapvető emberségét" utasította el, Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségi demokrata párti csoportjának vezetője pedig azt vélelmezte, hogy Donald Trumpot "nyers előítéletek" vezérlik.   Nyilatkozatban üdvözölte a bejelentést és személyesen Donald Trumpot dicsérte a konzervatív Családkutató Tanács (Family Research Council) elnöke, Tony Perkins. "Katonáinkat nem kötelezhetik arra, hogy eltűrjék a több órás transznemű érzékenyítési foglalkozásokat és politikailag korrekt figyelemeltereléseket"- fogalmazott Perkins.   A Twitteren rengetegen idézték fel, hogy tavalyi kampányában Trump - szintén a Twitteren - azt írta, hogy ő az a jelölt, aki küzdeni fog az LMBT közösséghez tartozókért, és Hillary Clinton olyanokkal veszi körbe magát, akik veszélyeztetik a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösség tagjainak szabadságjogait.   Donald Trump lépése teljes szembefordulás az Obama-kormányzat tavaly bejelentett politikájával. Tavaly júniusban Ashton Carter, akkori védelmi miniszter - a Rand Corporation közpolitikai kutatóintézet adataira hivatkozva, miszerint már mintegy 2500-7000 transznemű szolgál az 1,3 millió fős amerikai hadsereg soraiban - bejelentette, hogy a jövőben a hadseregben is nyíltan vállalhatják majd nemi identitásukat, és nemet is válthatnak, a hadsereg pedig ennek költségeihez is hozzájárul. A terv az volt, hogy új, nyíltan transznemű katonákat jovő januártól vesznek majd fel a haderőhöz. James Mattis, a Trump-adminisztráció védelmi minisztere azonban már a múlt hónapban jelezte, hogy változás várható ez ügyben, és a változtatások bevezetését július elején fél évvel el is halasztották.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?