A DAC-nál is több pénz megy a komáromi stadionra

Komárom |

<div>Az elmúlt években a magyar kormány a határon túl is bőkezűen támogatta a labdarúgást, ám a legutóbb megítélt dotáció így is sokakat meglepett. A kormány 5,9 millió eurónyi támogatást ad a szlovák másodosztályba most feljutó komáromi KFC futballklub stadionjának felújítására.</div><div>&nbsp;</div>

A Magyar Közlönyben található információk szerint a támogatás keretében megvalósul a futballpálya körül lévő földsánc lebontása, eltávolítása, új fűtött füves pálya kialakítása, műfüves pálya kialakítása, a meglévő öltözők és lelátó felújítása, valamint átalakítása, továbbá új lelátó felépítése. A dotációt a kormány a Magyar Labdarúgó-szövetségen keresztül folyósítja. A KFC városi alapítású klub, a stadion is városi tulajdonban van, a Comorra Servis Kft. kezeli. A támogatásról megkérdeztük Baráth Györgyöt, a KFC klubelnökét. „Erről a témáról jövő hét elején, valószínűleg kedden fogok tudni bővebb tájékoztatást adni, most minden időmet lekötik a II. ligás rajt előkészületei” – mondta lapunknak a sportvezető. Forrásaink szerint a klub alelnöke, Szüllő Béla kezdeményezésére kezdett forráskeresésbe a stadion felújításához, többek között Magyarországon. Azt azonban nem tudni, milyen csatornákon jutott a magyar kormány elé a pályázat. A helyzet pikantériája, hogy a komáromi klub a II. liga idénykezdete előtt néhány nappal nehéz helyzetbe került, mert elhagyta a klubmenedzser, Strasser László, akinek jelentős szerepe volt a klub működéséhez szükséges anyagi források bebiztosításában. Strasser hirtelen távozása után (kilenc nappal a ligarajt előtt köszönt el a klubtól) több játékos is elhagyta a KFC-t, és fenyegetett, hogy a csapat végül nem tudja vállalni a másodosztály küzdelmeit – végül azonban a KFC 40 év után a hétvégén mégis pályára lép majd Szakolcán a másodosztályban. A komáromi illetékeseket némiképp váratlanul érte, hogy a KFC 5,9 millió eurót kap a magyar kormánytól a városi stadion felújítására. A támogatási összeg nemcsak szlovák viszonylatban, de a magyar kormány határon túli futballtámogatásaihoz képest is nagynak számít. A komáromi labdarúgásnak és a KFC-nek komoly hagyományai vannak. A lila-fehér klubot 1900-ban alapították – a felvidéki labdarúgócsapatok közül harmadikként –, a városban pedig olyan labdarúgók nevelkedtek, mint Gőgh Kálmán, a fehér Peléként emlegetett Szikora György, vagy épp a sokszoros szlovák válogatott Németh Szilárd és a Ferencváros csatára, Priskin Tamás. A klub ugyanakkor évtizedek óta alacsonyabb osztályokban játszik, ami a nézőszámon is megmutatkozott. A nyugat-szlovákiai harmadik liga elmúlt szezonjában a bajnok KFC hazai meccseit átlagosan 233 néző látogatta (az átlagnézőszámot a Futbalnet portálon közzétett hivatalos jegyzőkönyvek adatai szerint számoltuk ki). A stadiont 1961-ben adták át, a jelenlegi főtribünt pedig az 1980-as években építették. Stubendek László komáromi polgármester a komaromonline.sk portálnak nyilatkozva azt mondta, a klub a város tudtával kereste a stadion felújításának forrásait több helyen is – azt nem pontosította, hol. „Természetesen örülök a döntésnek, kíváncsian várom a fejleményeket” – mondta. Az 5,9 millió eurós támogatás szlovákiai viszonylatban nagynak számít – a szlovák kormány és a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) 2013-ban indult tízéves stadionrekonstrukciós programjában a komáromihoz hasonló klubok (II. vagy III. ligás együttesek, komoly futballhagyományokkal rendelkező, de jelenleg nem élvonalbeli városok csapatai) 750 000 eurós dotációt kaptak, a DAC a rekonstrukciós programban 2,4 millió eurót kapott az új stadionjára, majd a szlovák kormány egy közelmúltbeli határozatával újabb 1,5 millió eurót hagyott jóvá a negyedik tribün befejezésére. A komáromi stadion felújításának támogatása abból a szempontból is meglepő, hogy a magyar kormány eddig elsősorban határon túli akadémiákat támogatott, nem stadionépítést. A KFC-támogatás mellett most a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és alközpontjai kaptak 413 millió forintot, többek közt műfüves pályákra és működési költségekre. A kormány emellett tavaly a Bethlen Gábor Alapon keresztül a DAC akadémiáját támogatta közel 1 millió euróval, de 3,3 millió eurót kapott a Mészáros Lőrinc kormányközeli nagyvállalkozóhoz köthető eszéki csapat akadémiája, és közel 10 millió eurót a topolyai Délvidéki Futballakadémia.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?