Csodára készülnek a zsolnaiak

<p>Nagy bravúr lenne a zsolnai együttestől, ha bekerülne a labdarúgó BL-selejtező 3. fordulójába, miután egy hete vendéglátóként 3:1-re kikapott az FC Köbenhavntól. Jobb helyzetben van a Honvéd, amelynek odahaza az 1:0-s győzelem is elég a továbbjutáshoz az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen.</p>

Špalek optimista

Az első meccsen nem futballoztak rosszul a zsolnaiak, a félidőben még 1:0-ra vezettek, ám Káčer vitatható kiállítása után rövid idő alatt három gólt kaptak. Miloš Volešák kapus és a tapasztalt Viktor Pečovský sérülés miatt nem tartott a csapattal Dániába, csakúgy, mint az eltiltott Káčer. Viszont Jakub Holúbek felépült, s várhatóan helyet kap a kezdőben.

Két éve az MŠK a kiesés szélén állt a Poltava otthonában az Európa Ligában, aztán a hosszabbítás utolsó percében jött a brazil William gólja. Adrián Guľa edző reménykedik, hogy meglepik a koppenhágaiakat. „Csodára készülünk, a védenceim elszántak és fogadkoznak, hogy feledtetik a hazai vereséget. Erős csapat a Köbenhavn, de vannak gyenge pontjai is. Ezeket igyekszünk majd kihasználni. A futball azért is érdekes, mert minden megtörténhet. Aktívan fogunk játszani, s ha tovább akarunk jutni, akkor kíméletlenül ki kell használnunk a helyzeteket. Bízom a játékosaimban, hogy képesek a bravúrra” – mondta Adrián Guľa vezetőedző a zsolnaiak honlapjának.

„Nem egyszerű kétgólos hátránnyal kezdeni idegenben, de nincs vesztenivalónk. Nyerni és továbbjutni megyünk a dán fővárosba” – jelentette ki a negyedi származású Nikolas Špalek, akinek a góljával vezetett az MŠK az első találkozón.

A párharc győztese a Malmö– Vardar Szkopje csata nyertésével találkozik.

A 19.30-kor kezdődő összecsapást az STV 2 élőben közvetíti.

Zárt kapuk mögött

Davide Lanzafame idegenben fejelt góljának köszönhetően csak 2:1-es hátrányról folytatódik a Honvéd– Beer-Seva párharc a Bozsik Stadionban, márpedig hazai pályán rendkívül meggyőző a magyar bajnok. A a bajnokságban sorozatban 11 mérkőzést nyert meg saját közönsége előtt, legutóbb az Újpest rabolt pontot tőle vendégként – még tavaly októberben.

Ugyanakkor a piros-feketéket ezúttal nem segíthetik a szurkolóik, mivel az európai szövetség (UEFA) a 2013-as Vojvodina elleni Európa Liga-selejtezős párharcot követően zárt kapus meccsel büntette a klubot. További rossz hír a Honvédnak, hogy egyik legjobbja, a nigériai George Ikenne-King súlyos térdsérülést szenvedett szombaton az új bajnoki idény nyitófordulójában, rá biztosan nem számíthat Erik van der Meer vezetőedző.

Amiben viszont bizakodhat a holland tréner, az Lanzafame kiváló formája. Az olasz támadó az eddigi két meccsen a Honvéd mindhárom góljából kivette a részét: Izraelben ő szépített, a Haladás elleni 2:0-s siker alkalmával pedig előbb gólpasszt adott, majd a hajrában nagy gólt lőtt.

Az első találkozó játékképe alapján sem lefutott a párharc, hiába szerepelt az előző szezonban a rivális az Európa Liga főtábláján, ahol a többi között az Internazionalét mindkétszer legyőzve a legjobb 32-ig jutott. Ugyan a Hapoel Beer-Seva igazolta, hogy egyénileg jobb erőkből áll, de a Honvéd nem játszott alárendelt szerepet, és bátran vállalkozott támadásokra is. A Hapoelnek szintén lesz egy nagy hiányzója, mivel a spanyol Isaac Cuenca sérülés miatt valószínűleg a visszavágót is kihagyja. „Nehéz mérkőzésre számítunk. A Hapoel bebizonyította, hogy jó és nagy csapat, de voltak a kinti mérkőzésnek olyan szakaszai, amikor föléjük tudtunk nőni. Taktikailag felkészültünk, nehéz meccs lesz, de bízom a továbbjutásban” – nyilatkozta Mark de Vries, a Honvéd másodedzője a klub weboldalának.

A mérkőzést, amely 21.15-kor kezdődik, az M4 Sport közvetíti.

A BL-selejtezőben azért különösen fontos a második fordulós párharc, mert a kieső csapatok számára véget ér az idei kupakaland. (sz. z., MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?