Feneketlen pénznyelők a szlovákiai adóhivatalok

Pozsony |

<p>A Fico-kabinet az elmúlt időszakban többször is az adóbehajtás hatékonyságának a látványos javulásával büszkélkedett, az Állami Számvevőszék (NKÚ) legfrissebb jelentése szerint azonban a jövedéki adó esetében az öndicséret teljesen megalapozatlan. A csehek jóval kisebb ráfordítással sokkal több adót hajtanak be, mint a szlovákok.</p>

A szlovák és a cseh számvevőszék egy közösen elvégzett elemzésben mérte fel az adóbehajtás hatékonyságát a két országban, amelynek a legfőbb tanulsága, hogy Szlovákiának van még mit behoznia. „Míg Csehországban évente nagyjából 5,5 milliárd eurót sikerül behajtani a jövedéki adóból, Szlovákiában ez csupán 2,1 milliárd euró” – nyilatkozta Daniela Bolech Dobáková, az Állami Számvevőszék szóvivője. Szlovákia így akkor is elmarad Csehországtól, ha figyelembe vesszük a lakosság számát. Nyugati szomszédunknál az egy főre jutó évente befolyó jövedéki adó eléri az 523 eurót, míg nálunk ez csupán 388 euró.

„Az igazán érdekes azonban az, hogy a cseheknek ezt hogyan sikerül elérniük. Csehországban ugyanis az adóhivatalok nagyjából 1000 alkalmazottja foglalkozik a jövedéki adók behajtásával, nagyjából 114 ezer adózót felügyelve. A sokkal kevesebb jövedéki adót behajtó szlovák adóhatóságnál ugyanezzel 1300 alkalmazott foglalkozik, csupán 48 ezer adózót felügyelve” – tette hozzá Dobáková. A Számvevőszék szerint a kormány feladata lenne, hogy kiderítse, hogyan képesek a csehek kevesebb alkalmazottal sokkal több feladatot ellátni úgy, hogy közben a behajtott adó is nagyobb, mint nálunk. Szlovákiában azonban nem csupán több alkalmazottal dolgoznak, hanem a rájuk fordított költségek is nagyobbak, mint Csehországban. A most közzétett elemzés szerint az egy adóhivatali alkalmazottra fordított éves költség Szlovákiában a 2013-as 24,7 ezer euróról 2015-re csaknem 31 ezer euróra nőtt, míg Csehországban ugyanez a 24,5 ezer eurót sem éri el. Nem beszélve arról, hogy Szlovákia az adóbehajtással kapcsolatos rendszer kiépítésére is nagyjából az ötödével nagyobb összeget fordított, mint a csehek.

A két ország számvevőszékeinek az elemzői az említett adatok alapján azt is kiszámították, hogy míg Szlovákiában 100 eurónyi jövedéki adó behajtása csaknem 2 euróba kerül, Csehországban ez csupán 0,73 euró. Az elemzéshez fűzött kommentárban az NKÚ megjegyzi, hogy mindezt figyelembe véve, a szlovák adóbehajtás hatékonyságának a javulásáról nem beszélhetünk. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?