Radványiék tíz emberrel nyertek idegenben

Debrecen |

<p>A 45. perctől emberhátrányban játszó Mezőkövesd 2:1-re nyert Debrecenben a labdarúgó OTP Liga első fordulójában. Hudák Dávid a 93. percben szerezte meg a Radványi-legénység győztes gólját.</p>

A hétből három

Hét szlovákiai futballista található a két csapat keretében, de csak három mezőkövesdi, Tomáš Tujvel, Hudák Dávid és Róbert Pillár lépett pályára. Jakub Brašeňra és Köböl Mátéra sérülés miatt nem számíthatott Radványi, aki Martin Krnáčot nem nevezte a meccsre. A Lokinál Novota János részleges combizom-szakadás miatt hiányzott, így csak a lelátóról figyelhette az összecsapást.

Radványi a meccs előtt nem tűnt idegesnek, elmondta, hogy a felkészülés során kétszer látta a DVSC-t, és legyőzhető ellenfélnek tartja.

Remekül kezdték a találkozót a vendégek, már a 80. másodpercben vezetést szerezhettek volna: a Kisvárdáról igazolt Cseri Tamás lövésénél is nagyot védett Nagy Sándor, de a felperdülő labdát Novák Csanád közvetlen közelről próbálta a kapuba fejelni, ám a Loki kapusa visszaért, és bravúrosan hárított. Később Gohér és Střeštík tette próbára Nagyot. A mezőkövesdiek játékán meglátszott Radványi kézjegye, uralták a középpályát a sárga-kékek, elsősorban Tóth Bence, Střeštík és Keita jeleskedett, akik igyekeztek kiugratni a két gyors szélsőt vagy az előretolt Novákot. Egyáltalán nem érződött, hogy a kövesdi kezdőben hét új szerzemény jutott szóhoz.

Tizenhat percet kellett várni az első debreceni lehetőségre, de Tujvel résen volt.

Jogos volt a kiállítás

Ezután valamelyest feljött a Loki, de csak két lesgólig jutott.

A első félidő hosszabbításában Tóth Bence megrúgta Jovanovicot, amiért sárga lapot kapott, mivel korábban már egyet begyűjtött, Pintér bíró kiállította. „Elismerem, jogos volt a piros lap. Miután villant a sárga, nagyon vigyáztam, hogy ne szabálytalankodjak. Sajnos, a második lap előtt nem láttam az érkező hazai játékost, és a labda helyett Jovanovicot találtam el. Sajnálom, hogy nehéz helyzetbe hoztam a csapatot, az viszont jólesett, hogy a társak értem is küzdöttek, és behúzták a meccset” – mondta a lefújás után Tóth Bence.

Közvetlenül a második játékrész előtt a Lokinak szurkoló és a meccs napján egybekelő ifjú pár kezdőrúgást végzett el, a teltkarcsú menyecske és újdonsült férje nagy tapsot kapott.

Nagyot tévedtek, akik azt hitték, hogy a tíz főre fogyatkozó vendégek beállnak majd védekezni. Éppen az ellenkezője történt, Novák elöl jól tartotta meg a labdát, időnként helyzetbe is került. Egy ízben lerántották a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt.

Gohér parádés gólja

A 63. percben Nagy kapus egy kirúgásnál kilépett a 16-oson kívülre, ezért szabadrúgást ítélt Pintér. Gohér 18 méterről bődületes erővel bombázott a léc alá – 0:1.

„Úgy volt, hogy Marek (Střeštík) rúgja majd a szabadrúgást, mert az első félidőben az enyém volt, de nem úgy koncentráltam, ahogy kellett volna. Aztán megláttam, hogy van egy kis rés a sorfal és a debreceni védők között, gondoltam, ott elrúgom izomból, aztán lesz, ami lesz. Ahogy léptem hátra, mondom, Marek, hagyjad, a hosszút rúgom” – mesélte el Gohér Gergő a gól előzményeit, aki a Paks ellen is emlékezetes találatot szerzett balhátvéd létére.

Střeštík kicsit máshogy látta az esetet: „Én akartam rúgni, de Gergő erősködött, hogy mindenképp ő vállalja. Szerintem csak akkor adná át a szabadrúgást, ha gipszben lenne a lába…”

Tujvel tehetetlen volt

A gólt követően Herczeg András két csatárt hozott be, és aktívabbak is lettek a hazaiak, több helyzetet is kialakítottak, feléledtek a szurkolók is. Negyed órával a befejezés előtt Tőzsér egy szögletnél nem a beívelést választotta, hanem laposan Ferenczihez passzolt, aki 20 méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt – 1:1. „Esélyem sem volt a hárításra, mert a lábak között egyáltalán nem láttam a labdát – mondta lapunknak a korábban a DAC-ban is védő Tomáš Tujvel, aki a meccs záró szakaszában több parádés védést mutatott be. – A hajrában nem unatkoztam, de szerencsére, megúsztam újabb gól nélkül. Nagyon örülök, hogy nyertünk, és teljesítményemmel én is hozzájárultam a sikerhez. Igaz, a meccs előtt is bizakodtam, mert ez volt a negyedik bajnokim a Nagyerdei Stadionban, és aktuális csapatommal még sosem kaptam ki. Jó, hogy folytatódott a sorozat.”

Radványi a meccs végére behozta a szerb Lazar Veszelinovicsot. „Veszelinovics még nincs olyan állapotban, hogy végigjátsszon egy mérkőzést, de erős, jó futballista, tudtam, hogy tíz-húsz percig képes lehet veszélyt okozni, ő harcolta ki azt a szögletet, amellyel végül meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Az is igaz, hogy a szögleteket rengeteget gyakoroltuk a nyáron” – szögezte le Radványi.

Hudák győztes fejese

A 90. percben a csereként beállt Baracskai volt erőszakos a szögletzászlónál, Keita pedig jól adott középre, Csirmaz viszont öt méterről becsúszva csak a kapu fölé lőtte a labdát, ekkor mindenki azt hitte, hogy ez volt a meccslabda. A vendégek trénere csodálkozott az 5 perces hosszabbításon, amelynek az elején Keita a földön maradva ápolást kért, ám Radványi nem engedte be az orvost és a gyúrót, nehogy még hosszabb legyen a rájátszás. A túlóra 3. percében Veszelinovics sarokrúgást harcolt ki, Gohér beadására Hudák érkezett jól a hosszú oldalon és fejelt a kapu bal sarkába – 1:2. „Először úgy volt, hogy fel sem megyek a szöglethez, mert a mester intett, hogy maradjak hátul. Aztán Szeles Tomi szólt, hogy visszahúzódik helyettem, így éppen jókor értem a kapu elé, és a fejesem a hálóban landolt – jelentette ki az Új Szónak Hudák Dávid, aki a Senicáról szerződtetett Róbert Pillárral jó teljesítményt nyújtott a védelem tengelyében. – Nagyon boldog vagyok, hogy a gólommal nyertünk, hiszen csapatunk először győzött Debrecenben. Elég sok dolgunk volt a második félidőben, de megoldottuk a feladatot. Összességében végig mi uraltuk a meccset, gyorsabbak voltunk, jobb erőnléttel rendelkeztünk, mint a hazaiak.”

A mérkőzés után nagy volt az öröm a mezőkövesdi táborban, az egész csapat és Radványi is lepacsizott az egy autóbusznyi vendégszurkolóval, akik végig bíztatták kedvenceiket, és a meccs után az edzőjüket éltették.

Bevált Radványi taktikája

„Már az első perctől a mi akaratunk érvényesült. Alaposan kielemeztük a debreceniek játékát, tudtuk, hogy átadják a területet nekünk, ezért gyors oldalváltásokkal próbáltunk zavart kelteni. Ezzel a hozzáállással több helyzetet is kidolgoztunk, más kérdés, hogy nem tudtunk gólt szerezni, pedig a szünet előtt többel is vezethettünk volna – értékelte a mérkőzést lapunknak Radványi Miklós. – Aztán jött a kiállítás... Sokat dolgoztunk azon, hogy fizikailag jobban, lényegesen jobban nézzen ki a csapat, mint tavasszal. Márpedig annak a játékosnak, akinek van ereje, van önbizalma is, így azt mondtam a srácoknak a kiállítás után, nem kell megijedni, ha okosan futballozunk, lehet esélyünk. Visszaálltunk, megpróbáltuk blokkolni a DVSC támadásépítését, és a gyors játékosokkal kontrákra építettünk. Természetesen boldog vagyok, hogy így alakult a befejezés. A bajnokság előtt sokan leírtak bennünket, a második kiesőnek jelöltek, aztán Debrecenben tíz emberrel lefociztuk a Lokit.”

Střeštík volt a karmester

„Nagyon jól kezdtünk, negyed óra után akár 2:0-ra is vezethettünk volna. Féltem, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, de szerencsére nem így történt. A kiállítás után sem ijedtünk meg, hiszen az elmúlt szezon utolsó bajnokiján is tíz emberrel sikerült pontot szereznünk – mondta lapunknak Marek Střeštík, a mezőkövesdiek jól játszó karmestere és csapatkapitánya. – Éreztük, hogy ha továbbra is aktívan játszunk, akkor van esélyünk akár a győzelemre is. Még emberhátrányban is mi irányítottunk, ennek a jutalma lett a vezető gólunk. Bevallom, 1:1 után kiegyeztem volna a döntetlennel, de az egész meccset nézve teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.”

Természetesen Tállai András klubelnök is nagyon elégett volt: „Remekül futballoztak a fiúk, bátran játszottak, és rászolgáltunk a három pontra.”

Herczeg csalódott

„Sajnos röviden össze tudom foglalni a mai mérkőzést: gyengén futballoztunk, jobb volt az ellenfél. Pedig a felkészülésünk nem sikerült rosszul, igaz, felhívtam a figyelmet arra, hogy az igazi erőpróba a bajnokságban vár ránk, nem szabad az edzőmeccsekből kiindulni – szögezte le Herczeg András, a DVSC vezetőedzője a meccs utáni sajtótájékoztatón. – Rengeteg pontatlanság volt a játékunkban, így nem tudtunk igazán veszélyesek lenni. Már elterveztük, hogy Tisza Tiborral megpróbáljuk felpörgetni a támadójátékunkat, de éppen akkor kaptuk az első gólt. Azt pedig soha nem jó kapni, ám most különösen demoralizáló volt... Mégis a csere után feljavult a játékunk, sikerült egyenlíteni, viszont a folytatásban is rosszul, kapkodóan futballoztunk. Másodszor is megpróbáltuk átszervezni a játékunkat, mindhiába. Elöl és a pálya tengelyében nem voltunk agresszívek, márpedig e nélkül a mai labdarúgásban vereségre vagy ítélve! ”

A mezőkövesdiek szombaton a Paksot látják vendégül, majd a négy kupacsapat következik, Radványi szerint ezek a meccsek mutatják meg igazából, hogy hol is tart a csapat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?