Francia-német egyezség a közös európai légi harci rendszerről

Párizs |

<p>Franciaország és Németország megállapodott abban, hogy &quot;közös európai légi harci rendszert&quot; fejleszt ki a jelenlegi harci repülőgépek hosszú távú lecserélésére - közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal a két ország együttes párizsi kormányülését követően.</p>

 "A két partner szeretne kidolgozni egy (erről szóló) közös útitervet 2018 közepéig" - olvasható a közleményben.

"Ez alapvető forradalom, de nem félünk a forradalmaktól, amikor azok békés úton mennek végbe, kidolgozva és megfontolva" - mondta Emmanuel Macron francia államfő az Angela Merkel német kancellárral a francia elnöki hivatalban tartott közös sajtótájékoztatóján. "Az a célunk, hogy a harci repülőgépek közös, új generációjával rendelkezzünk", ellentétben "a jelenlegi generációval, amelyet különböző, részben európai, részben nemzeti vállalatok" gyártanak - tette hozzá.

"Le kell csökkenteni, egyszerűsíteni a dolgokat, hogy sokkal hatékonyabbá váljanak (...) Ezek nagyon nehéz tervek a hadseregeink számára és a kormányaink számára, amelyeket majd exportálni is kell" - hangsúlyozta a francia elnök. Hozzátette: "Az a cél, hogy közös kutatást és fejlesztést indítsunk be és összehangoljuk a témában az exportot".

A francia hadsereg jelenleg a hazai gyártású Rafale és Dassault vadászgépekkel van felszerelve, míg Németország két harci repülőgéppel rendelkezik, az Eurofighter Typhoonnal és aTornadóval.

Angela Merkel a sajtótájékoztatón "üdvözölte az elképzelést", s felhívta a figyelmet olyan más projektekre, nevezetesen az Eurodrones-ra, amelyben Franciaország és Németország már most együtt vesz részt a műholdas, a digitális együttműködés és kibervédelem területén.

A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két ország abban is megállapodott, hogy a Tigris helikopterek következő típusának fejlesztésében is együttműködnek, valamint egy közös légvédelmirakéta-programon is együtt dolgoznak.

A francia és a német védelmi miniszter 2017 októberben és decemberben találkozik legközelebb, hogy egyeztessen a közös akcióterv előrehaladásáról.

Merkel nem ellenzi a közös európai költsegvetést

Angela Merkel német kancellár újságírói kérdésre válaszolva jelezte, nem ellenzi, hogy az eurózónának közös költségvetése és külön pénzügyminisztere legyen.

"Nem vagyok az ellen, hogy az eurózónának legyen költségvetése. (...) Az európai pénzügyminiszterről is beszélhetünk" - mondta a német kancellár, és arra is emlékeztetett, hogy 2012-ben ő maga is javasolta, sikertelenül, hogy az eurózónának legyen egy "kisebb költségvetése". Ugyanakkor hozzátette, hogy az eurózóna minden "ilyen alapvető fejlesztéséhez" Németországban előzetesen parlamenti felhatalmazásra van szükség.

A kérdés azért merült fel, mert Emmanuel Macron egy csütörtökön megjelent francia lapinterjúban úgy vélte, hogy az eurózóna sok szempontból "nem működik", és ebből Németország húz hasznot.

Az elnök májusi megválasztása után azt javasolta, hogy az eurózónának legyen külön pénzügyminisztere és közös költségvetése. Angela Merkel akkor óvatosan reagált erre, Berlin attól tart, hogy végül a német adófizetőknek kell állniuk a közös adósságokat. Erre Macron ismét elmondta, hogy nem akarja a nemzeti adósságokat beleöntetni egy közös zsákba.

A francia és a német pénzügyminiszter a két kormány együttes ülésén bemutatott egy útitervet a társasági adók összehangolására is, amelyet az év végéig dolgoznak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?