Hamarosan Szlovákiában is megjelenhetnek az utazási csekkek

Pozsony |

<p>Hamarosan Szlovákiában is megjelenhetnek a magyarországihoz hasonló utazási csekkek, a tervek szerint legfeljebb 500 euró értékben. Legalábbis ezek bevezetését javasolja a közlekedési tárca, amely több intézkedést is tervez a hazai idegenforgalom fellendítéséért.</p>

„Az idegenforgalom több leszakadó régióban is az egyedüli bevételi forrás, munkát adva az ott lakóknak. Épp ezért úgy gondoljuk, hogy jóval nagyobb támogatást érdemel” – nyilatkozta Peter Ďurček közlekedési államtitkár. A szaktárca az ágazat marketingtámogatása és az adókedvezmények mellett Szlovákiában is szeretné bevezetni a Magyarországon, Olaszországban és Franciaországban már bevált utazási csekkeket, amelyek ugyanolyan béren kívüli juttatások, mint például az alkalmazottaknak adott étkezési utalványok.

Ďurček szerint Szlovákiában a lakosság 67 százaléka még mindig inkább a külföldi utakat választja, amin az itthon felhasználható utazási csekkek bevezetésével szeretnének változtatni. „Ha sikerül elfogadtatni a tárca javaslatát, az utazási csekkek hasonló alapon működnének, mint az étkezési utalványok. A munkáltatók legfeljebb 500 eurós csekket adhatnának az alkalmazottaknak az itthon eltöltött kirándulások költségeinek a fedezésére. Ennek az összegnek az 55 százalékát állnák a munkáltatók, ami adómentes lenne. A fennmaradó 45 százalékot az alkalmazottak béréből vonnák le, hasonlóan az étkezési utalványokhoz” – nyilatkozta Karolína Ducká, a közlekedési tárca szóvivője, aki szerint minden egyes így befektetett euró 3 euró pluszhozamot jelent az idegenforgalomban. Nem ez a tárca egyetlen javaslata az idegenforgalom fellendítésére. Az ágazat támogatására fordított eddigi évi 7 millió eurós keretet több mint 10 millióra szeretnék növelni, és több adócsökkentést is terveznek. A minisztérium a külügyi tárca segítségét is igénybe veszi azért, hogy a vízumköteles orosz turisták számára megkönnyítsék a tátrai kirándulásokat.

A Munkáltatók Szövetsége (AZZZ) támogatja az idegenforgalmat felügyelő közlekedési minisztérium javaslatait. „Egyrészt újabb kedvezményt nyújthatunk az alkalmazottaknak, másrészt az sem elhanyagolható tény, hogy az utazási csekkre fordított összeg adómentes lenne” – nyilatkozta Miriam Špániková, az AZZZ szóvivője, hozzátéve azonban, hogy nem szeretnék, ha az utazási csekkeket kötelezővé tennék. A szakmai szervezet szerint a munkáltatóknak szabadon kellene döntenie arról, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. (SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?