Enyhítés jöhet a taxisoknak

Pozsony |

<p>Már a közlekedésügyi minisztérium sem tartja kizártnak, hogy az alternatív taxitársaság, az Uber miatt módosítja a taxitársaságokra vonatkozó szabályokat. Azt, hogy a változások nehezítik-e az Uber hazai tevékenységét, egyelőre nem tudni, a társaság a szigorú szabályok miatt tavaly Magyarországon már befejezte tevékenységét.</p>

Az amerikai Uber 2015 augusztusában lépett a szlovák piacra. Előnye, hogy a klasszikus taxitársaságoknál lényegesen jobb árakat kínál. Gyakorlatilag bárki dolgozhat a társaságnak, az autókba nem kell taxaméter, a gépkocsikkal sem kell gyakrabban műszaki ellenőrzésekre járni, s a sofőröknek sem kell pszichológiai kivizsgálást abszolválniuk. Épp ez az, amit a klasszikus taxitársaságok bírálnak, s amiért tiltakoznak az Uber tevékenysége ellen.

A közlekedési tárca folyamatosan tárgyal az Uberről az érintett intézményekkel és a társaság képviselőivel. „A jelenlegi szabályok szerint egyértelmű, hogy az Uber sofőrjeinek ugyanolyan szabályokat kell betartaniuk, mint a klasszikus taxisoknak” – nyilatkozta lapunknak a tárca sajtóosztálya. A gond viszont a sofőrök ellenőrzésével van, ugyanis autóik nincsenek megjelölve, így nehéz igazolni, hogy az Ubernek dolgoznak. A Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség eddig csak 12 esetben végzett ellenőrzést úgy, hogy az ellenőrök Uber-sofőrt rendeltek. Eddig egyetlen esetben döntöttek bírságról, de mivel a sofőr a döntést megfellebbezte, az esetről még nem adhatnak bővebb tájékoztatást.

Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes néhány napja úgy nyilatkozott, hogy a túlzott szigor helyett inkább enyhíteni kellene a klasszikus taxitársaságokra vonatkozó szabályokat; például a klasszikus taxaméterek helyett olyan mobilalkalmazásokat kellene bevezetni, mint amilyeneket az Uber használ. „Amint konkrét javaslatok az asztalra kerülnek, tájékoztatni fogjuk a közvéleményt” – fűzte hozzá a minisztérium.

Az Uber tevékenységét eközben már uniós szinten sem nézik ölbe tett kézzel. Az Európai Unió Bírósága előtt Luxemburgban van egy javaslat, mely szerint az Ubert a klasszikus taxitársaságok közé kellene sorolni. Ha a bíróság hozna egy ilyen döntést, a társaság a taxispiacon automatikusan elveszítené minden előnyét, a sofőrjeire automatikusan azok a szabályok vonatkoznának, mint az egyes tagállamokban a hagyományos taxisokra. „A jelenlegi helyzet is igazolja, mennyire szükséges eleget tenni az Európai Bizottság javaslatának arról, hogy az Uberhez hasonló szolgáltatásokat definiálni kell a jogszabályokban” – nyilatkozta az Új Szónak Miroslava Jozová, az Uber csehországi és szlovákiai képviseletének szóvivője azzal, hogy készek tárgyalni a szlovákiai előírások módosításáról.

Uber: Észtország példáját kellene követni

Az Uber jövője egyelőre nemcsak Szlovákiában, hanem Európában is kérdéses. Bár úgy tűnik, Szlovákia hajlamosabb lenne az alternatív taxitársaság miatt enyhíteni a klasszikus taxisszolgálatokra vonatkozó szabályokat, az Európai Unió Bírósága belátható időn belül úgy dönthet, hogy az unió területén az Uberre ugyanolyan játékszabályok vonatkoznak, mint a klasszikus taxitársaságokra. Miroslava Jozová, az Uber csehországi és szlovákiai képviseletének szóvivője szerint előbb vagy utóbb definiálni kell majd az ország jogszabályaiban a korszerű technológiákon alapuló vállalkozásokat. „A nemrég Észtországban elfogadott törvény példa arra, hogyan festhetnének a szabályok, melyek egyértelműen elkülönítik a taxitársaságokat a digitális technológiákon alapuló szolgáltatásoktól. Legalizálták a mobilos alkalmazások segítségével lebonyolított személyszállítást. Azoknak a sofőröknek, akik ilyen alkalmazásokat használnak, nincs szükségük taxaméterekre” – mondta Jozová, hozzátéve: a szlovák közlekedési és gazdasági minisztériummal mindeddig korrekt együttműködésük volt, bármilyen előírások változásáról hajlandóak tárgyalni. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?