Centekkel nőnek a juttatások

<p>Hosszú idő után idén július 1-jétől végre emelkedett a létminimum, aminek köszönhetően egy picivel nőtt a tartásdíj és a súlyosan egészségkárosodott személyeknek jóváhagyható támogatások összege. Januártól valorizálják a gyest és a családi pótlékot is. A valorizáció esetenként csak minimális, de a rászorulóknak minden cent jól jön.</p>

A létminimum havi összege utoljára 2013. július 1-jén módosult, s azóta 4 évig 198,09 euró volt egy felnőtt személy számára. Júliustól a szociális ügyi minisztérium javaslatára egy felnőtt személy számára a létminimum összege 199,48 euró, a vele egy háztartásban élő, közösen elbírált további felnőtt személy részére 139,16 euró, az eltartott vagy a kiskorú gyermekek számára pedig 91,06 euró havonta. Az emelés mindössze mintegy 1 euró, de a 4 évi szinten tartás után ez is több a semminél. Ezek az összegek maradnak érvényben 2018. július 1-jéig – a gazdasági mutatók tükrében legközelebb akkor bírálják ismét felül. A valorizáció nem politikai alku kérdése, hanem a szegénységi küszöbbel függ össze. A létminimumról szóló jogszabály ugyanis kimondja: a szegénységi küszöb évente a Statisztikai Hivatal adatai alapján változik. Eszerint megállapítják az alacsony bevételű magánszemélyekre vonatkozó nettó jövedelem 1. negyedévben mért emelkedésének a koefficiensét, amivel megszorozzák a létminimum június 30-áig érvényes összegeit. Júliustól az új összegek szoktak hatályba lépni.

Négy év stagnálás

Az utóbbi években nem volt infláció, ezért évekig nem emelkedett az a minimális jövedelemszükséglet sem, mely a legalapvetőbb életkörülmények (1 meleg étel naponta, a legszükségesebb ruházat, fedél a fejünk felett) megterejmtéséhez kell, sőt a gazdasági mutatók szerint elméletileg erre kisebb összeg is elég lett volna. 4 éven át nem csökkent, de nem is emelkedett a létminimum összege, maradt a 2013-ban megállapított szinten. Idén azonban a Statisztikai Hivatal adatai szerint az alacsony bevételű háztartások megélhetési költségeinek az emelkedését mérő koefficiens 1,007, az egy személyre vonatkozó tiszta bevételek emelkedését mutató koefficiens pedig 1,0498 volt.

Emelkedő támogatások

A létminimumtól számos állami támogatás összege függ, minek következtében július 1-jétől automatikusan módosult az adóbónusz és az adóalap nem adóköteles része, átszámolták az egészségkárosodottaknak jóváhagyható támogatásokat, januártól valorizálják a gyest, a családi pótlékot, a családi pótlékhoz igényelhető kiegészítést. A létminimum összege hatással van a minimális tartásdíjra, a munkaerőpiacon végrehajtott aktív intézkedésekkel összefüggő hozzájárulásokra, a fiatal felnőtt önállósodását elősegítő támogatásra, a nevelőszülőknél levő gyermekkel összefüggő különböző hozzájárulásokra (a nevelőszülők kiadásai, a kiskorú gyermek lakhatási és étkezési költségei, zsebpénz, a tárgyi ajándékok értéke), a kiskorú édesanyának jóváhagyható segélyre, a reszocializációs hozzájárulásokra stb. Ugyancsak a létminimummal függ össze a szociális ösztöndíj összege. A közép-, inas- és főiskolák diákjai kaphatnak ösztöndíjat, a konkrét összeg függ az előmeneteltől, valamint attól is, a diák milyen messze lakik az oktatási intézménytől, miközben az ösztöndíj felső határa a létminimum 50 százaléka, azaz szeptembertől a középiskolások számára 45,53 euró. A főiskolásoknál is fontos szempont az előmenetel, valamint a lakhely és az iskola közötti távolság, illetve a jogosultság elbírálásakor a kiindulópont a család összbevétele, a létminimum összegéhez viszonyított, egy főre jutó jövedelem. (sza)

Januártól magasabb lesz a minimálnyugdíj

Változik néhány nyugdíjtípus összege, ugyanis a létminimum hatással van a korengedményes járandóság és a minimális nyugdíj nagyságára, valamint a havi járandóságból levonható törlesztő részletek összegére is.

A létminimum valorizálásának talán csak azok nem örülnek, akik korengedményes nyugdíjért akarnak folyamodni. A járandóságra ugyanis az igénylő csak akkor szerez jogosultságot, ha – az egyéb feltételek teljesítése mellett – a kiszámított összeg eléri a létminimum 1,2 százalékának megfelelő minimálnyugdíjat, ami június 30-áig 237,80 euró volt, július 1-jétől azonban már 239,40 euró. Az idő előtti nyugdíjaztatást igénylő kérvényeket a Szociális Biztosító leggyakrabban éppen azért nem szokta jóváhagyni, mert a kiszámított összeg túl alacsony. Emiatt évente több száz személy kérelmét szokták elutasítani. Ugyanabban az évben csak kétszer lehet kérni az idő előtti nyugdíjaztatást.

A minimálnyugdíj összege – a létminimum mostani valorizálásának a hatására – csak 2018. január 1-jétől változik. A minimálnyugdíj azt jelenti, hogy akinek 30 beszámítható éve van, vagyis legalább ennyi évet ledolgozott, és a jövedelme elért egy bizonyos szintet, annak a járadéka törvényből eredően nem lehet alacsonyabb a létminimum 136 százalékánál, ami jelenleg 269,50 euró, s 2018-tól 271,30 euró lesz. Akinek ennél kisebb lesz a nyugdíja, a Szociális Biztosító kiegészíti erre az összegre. A minimálnyugdíj a ledolgozott évek száma alapján emelkedik, 39 szolgálati évig évente 2 százalékponttal, e felett pedig évente 3 százalékponttal nő az arány, vagyis aki 39 évet dolgozott le, az a létminimum 154 százalékára számíthat, 40 ledolgozott évért pedig a létminimum 157 százaléka jár.

Júliustól némileg több pénzt folyósítanak azoknak az idős személyeknek, akik a nyugdíjukból valamilyen adósságot törlesztenek. A törvényből eredően ugyanis a létminimum összegének megfelelő tételhez nem szabad nyúlni, annyit mindenképpen a nyugdíjasoknál kell hagyni, az esetleges törlesztő részleteket csak a maradékból lehet levonni. Ha az idős személlyel együtt él egy másik személy is, akit eltart, azért további 99,74 eurót (a létminimum 50%-a) számítanak, ez esetben a végrehajtó legkevesebb 299,22 euróhoz nem nyúlhat. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?