Lövöldöztek egy avignoni mecsetnél

Avignon |

<p>Nyolc ember megsebesült a dél-franciaországi Avignon egyik mecsetjénél történt lövöldözésben vasárnap este; a rendőrség szerint leszámolás történt - közölte a La Provence című lap hétfőre virradóra.</p>

A lap igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a rendőrség egyáltalán nem hozza terrorizmussal összefüggésbe az esetet, és azt gyanítja, hogy fiatalok közötti leszámolásról van szó.

A lap szemtanúkat is megszólaltatott, akik szerint két álarcos fegyveres férfi közül az egyik helyi idő szerint este fél tizenegykor lövéseket adott le, amikor a hívők jöttek ki a mecsetből. A támadók ezután kereket oldottak. A nyomozáshoz közel álló források szerint azonban a támadók nem a mecsetből kijövőket vették célba.

Négyen a mecsetnél sebesültek meg, illetve az imaháztól mintegy ötven méterre lévő lakás négy lakója is megsebesült - mindnyájan ugyanannak a családnak a tagjai. Két sebesültet kórházba vittek.

A múlt csütörtökön Franciaországban őrizetbe vettek egy férfit, aki kocsijával a Párizs Creteil nevű külvárosának egyik mecsetje előtti tömegbe próbált hajtani. Az incidensben senkinek sem esett baja. A támadó a muszlim imaház előtt létesített akadályok miatt nem tudott belehajtani a gyülekezőkbe. A Le Parisien című lap úgy értesült, hogy a férfi az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető támadásokért akart bosszút állni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?