Ma ne feledje megdicsérni gyerekét

Pozsony |

<p>A vártnál rosszabb jegy vagy a javítóvizsga számos családban feszültséget okozhat. A szakember szerint néhány hét felhőtlen vakáció annak a diáknak is jár, akinek augusztusban javítóvizsgát kell tennie.&nbsp;</p>

A szülőknek szem előtt kell tartaniuk, hogy a bizonyítvány tíz hónapos munka eredménye – figyelmeztet Strédl Terézia pszichológus, a komáromi Selye János Egyetem oktatója. „Az a szülő, aki odafigyel, együttműködik, együtt tanul a gyermekével, és rendszeresen jár a szülői értekezletekre, konzultációs órákra, az nem lepődhet meg az eredményen, mert folyamatosan informálva van a gyerek erősségeiről és gyenge teljesítményéről” – mondja a szakember, aki szerint akkor ideális a helyzet, ha a szülő azzal szembesül a bizonyítványon, amit menet közben is tapasztal.  Az első hónap teljen pihenéssel Strédl Terézia szerint a „rossz” eredmények láttán a szülőknek önuralmat kell gyakorolniuk. „Ha a bizonyítványon nincs mit, akkor a tanév végét kellene megünnepelni a gyerekkel. Megérdemli a dupla fagyit, vagy kedvenc ételét vacsorára” – javasolja a pszichológus. Hozzáteszi, örülni nemcsak a kitűnő, a dicséretes bizonyítványnak lehet, hanem a jó átlag is siker. „A gyereket akkor is meg kell dicsérni, ha a negyedikből az ötödik osztályba lépve jól zárja az évet, vagy a középiskola 1. évében aránylag önállóan megbirkózott a nehézségekkel” – magyarázza a szakember. A pedagógusok és a pszichológus egybehangzó véleménye, hogy minden gyereknek jár egy hónap felhőtlen pihenés. Feltöltődve a javítóvizsgát is könnyebben veszik. Ezzel Nagy Katalin, a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatója is maximálisan egyetért. „Bár a diákok év végén megkapják a javítóvizsga követelményeit, a konzultációs órák augusztusban kezdődnek. Ha a diák komolyan veszi a felkészülést, és lelkiismeretesen eljár, illetve készül a konzultációkra, gond nélkül levizsgázik”– magyarázza Nagy Katalin, aki szerint ennyi idő valóban elegendő a felkészülésre.  Játékos fejlesztés  A pszichológus ugyanezt ajánlja a tanulási zavarokkal küzdő gyermekek szüleinek is, akik tréningben szeretnék tartani a gyereket. „Attól függően, hogy a szülők mit engedhetnek meg, a különböző tanulási zavarokkal küzdő gyerekek számára ideálisak a különböző fejlesztő táborok, foglalkozások. Például az írászavarral küzdőknek egy lovas terápia, egy lovas tábor ideális a szünidő alatt” – magyarázza a Selye János Egyetem oktatója. Hozzátette, játékos formában esetleg már júliusban is lehet fejleszteni az ilyen gyerekeket, például a meseolvasással. Arra viszont ügyelni kell, hogy az esti meseolvasásba a család többi tagja is bekapcsolódjon, ne csak a gyereket olvastassuk.  A mozgásfejlesztés segít  A tanulási zavarokkal küzdő gyerekek fejlesztésében segíthetnek a szabadidőközpontokban szervezett bejáró nyári táborok. „Jó eredményeket lehet elérni a mozgásfejlesztéssel, a rendszeres kerékpározással, úszással, lovaglással. Nagyon sok gyermek 10 hónaposan feláll, egyévesen pedig már jár, kimarad viszont a kúszás, a betűcsere például erre is visszavezethető” – magyarázza a pszichológus, aki szerint a mai gyerekek életéből a természetes fejlesztések is hiányoznak, mint például a felügyelet alatti fáramászás.  A tanfolyamokkal óvatosan  Számos szülő a nyári nyelvtanfolyamokkal szeretné behozni gyermeke lemaradását, vagy külön órákkal fejlesztené tudását. Ugyanakkor a szakemberek szerint a tanfolyamról egyeztetni kell a gyerekkel. „Ha lelkesedik az ötletért, akkor hasznos lesz, de ha kényszerből, nyögvenyelősen csinálja végig, akkor biztosan kidobott pénz lesz” – mondta Strédl Terézia. A pedagógus szerint a nyelvtanfolyamok aranyszabálya, hogy a tanulás játékosan, lehetőleg baráti környezetben, pihenéssel, szórakozással együtt történjen.  Utolsó hetekben készüljön  Ugyanakkor minden gyerekre érvényes, hogy a szünidő utolsó két hetében már készüljön az iskolára. „Imitáljuk az iskolai menetrendet. Keljen abban az időpontban, mintha iskolába menne, délutánonként foglalkozzon az iskolai dolgaival” – mondja a szakember. Hozzátette, a kisebbek tanulása hatékonyabbá válhat, ha a kisdiák felkészülésébe rendszert viszünk. „Tanuljon, készüljön ugyanazzal a szülővel és lehetőleg mindig azonos időpontban” – zárta a pszichológus. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?