Kijevnek fizetnie kell, amiért kitiltotta az orosz versenyzőt az Eurovíziós Dalfesztiválról

Kijev |

<p>Pénzbírsággal akarja sújtani Ukrajnát az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), amiért nem engedte be az ország területére az Eurovíziós Dalfesztivál orosz versenyzőjét - jelentették csütörtökön az EBU által kiadott közleményre hivatkozva ukrán hírportálok, amelyek sietnek megjegyezni, hogy Oroszországot viszont nem büntetik azért, mert az előzetesen vállalt kötelezettség ellenére állami televíziója nem közvetítette a dalversenyt.</p>

Oroszországot Julija Szamojlova képviselte volna a májusban Kijevben rendezett dalfesztiválon. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azonban hosszas tépelődés után úgy határozott, hogy nem eresztheti be Ukrajna területére a kerekesszékes énekesnőt, mert 2015-ben fellépett az Oroszország által akkor már önkényesen annektált Krím félszigeten, ahová az ukrán jogszabályok megsértésével utazott be. A hatóság indoklása szerint a jogszabályoknak egyformán kell vonatkozniuk mindenkire. 

Felléphetett viszont a versenyen a bolgár versenyző, Krisztian Kosztov, aki még 2014 tavaszán járt a Krímben, nem sokkal a félsziget elcsatolása után. Az ukrán hatóságok magyarázata szerint az ő látogatásakor még nem voltak érvényben azok a beutazási szabályok, amelyek Szamojlova krími koncertje idején viszont már igen. 

Ukrán források azt írták, hogy az EBU nem nevezte meg közleményében az összeget, amelyre büntetni kívánja Ukrajnát. A 112 Ukrajina hírtelevíziónak nyilatkozva Zurab Alaszanyija, az ukrán közszolgálati műsorszolgáltató vezetője elmondta, hogy tudomása szerint legfeljebb 200 ezer eurós büntetést ró ki az EBU Ukrajnára. Megjegyezte, hogy "néhány jelentéktelen szervezésbeli hiányosság", de főképpen az orosz versenyző beutazásának megtiltása miatt büntetné az EBU az ukrán állami televíziót. Alaszanyija kijelentette, hogy az ukrán fél fellebbezéssel fog élni. Hangot adott azon véleményének, miszerint a szankcióval az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének az a célja, hogy még "a bölcsőben megfojtson egy épphogy megszületett közszolgálati műsorszolgáltatót Ukrajnában". 

A múlt héten az ukrán sajtó hírt adott arról, hogy Svájcban zárolták Ukrajna 15 millió eurós letétjét, amelyet az Eurovíziós Dalfesztivál megszervezése előtt kellett befizetnie, s amelyet a verseny sikeres lebonyolítása után vissza kell kapnia. Állítólag a pénzt azért zárolták, mert az Euronews televízió perli az ukrán állami tévétársaságot, amiért nem indíthatta be ukrajnai műsorszolgáltatását a Majdan-tüntetések nyomán történt 2014-es hatalomváltás után, holott erről még Viktor Janukovics, a később Oroszországba menekült volt ukrán államfő hivatali ideje alatt megállapodtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?