Nem lesz turulos emlékoszlop és Jelínek-szobor Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>Elutasította a testület a turulmadaras emlékoszlop és a Jelínek-szobor felállításának tervét.&nbsp;</p>

Nem támogatta a testület a Háromhidak Polgári Társulás azon kérelmét, mely szerint az egykori Sokol székház melletti parkban turulmadaras emlékoszlopot és mellé Jiří Jelínek őrnagy mellszobrát helyeznék el. Egy héttel ezelőtt a társulás javaslatát a városi tanács is elutasította. 

František Daniel, a Háromhidak Polgári Társulás elnöke tervrajzokkal, történelmi adatokkal indokolta a társulás kérelmét, felszólalásában idézett azokból, az egyik közösségi oldalon olvasható kommentárokból, ahol az érsekújvári lakosok– magyarok és szlovákok – támogatják vagy éppen ellenzik az elképzelést. Daniel hangsúlyozta, ezzel a gesztussal szeretnének hozzájárulni a magyar–szlovák megbékéléshez a városban. A Szent Anna-kápolna mögött állt egykor, egy barokk talapzaton levő dór oszlop tetején a turulmadár, az emlékművet 1914-ben közadakozásból emelték a szabadságharc idején elesettek tiszteletére. 1919 után ledöntötték, a turult eltávolították, majd a lakosok kérésére 1933-ban az oszlopot visszaállították, a turul 1939 márciusában került a helyére. A szobor Thain János gimnáziumi tanár, múzeumalapító alkotása. 1946 júniusában ismét ledöntötték az emlékoszlopot. Jelínek őrnagy története az 1919-es eseményekhez kapcsolódik, amikor elfoglalta Érsekújvárt a Magyar Vörös Hadsereg és a csehek ellentámadásában Érsekújvár elesett. Jiří Jelínek őrnagy meghalt a csatában. Mellszobra a Sokol székház sarkán állt, 1938-ban távolították el. Ekkor döntötték le az érsekújvári Kossuth- és Czuczor-szobrot. Ivan Katona független képviselő a szavazás előtt felszólította a testület tagjait, hogy szavazzák meg a két szobor ismételt felállítását, mert Érsekújvár történelmi múltját tiszteletben kell tartani, és Thain János alkotása is jobb sorsra érdemes. A testület 23,8 százaléka értett egyet a javaslattal. Öten támogatták, heten ellenezték a szoborállítást, heten tartózkodtak, ketten egyáltalán nem szavaztak. 

Forró László, az MKP–Híd politikai klub elnöke a szavazást követően azt nyilatkozta lapunknak, azért nem támogatták a társulás javaslatát, mert úgy gondolják, mélyrehatóbb szakmai elemzésnek, a történelmi események megvitatásának kellene megelőznie egy ilyen döntést. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?