Csaknem 40 település önkéntesei takarították ma a Duna-partot

<p>A&nbsp;környezetvédelmi miniszter szerint fontos a&nbsp;környezethez való hozzáállás megváltoztatása, meg kell előzni az illegális szemétlerakatok kialakulását.</p>

Közel 40 falu és város kapcsolódott ma be a környezetvédelmi miniszter Duna-napi felhívásába. Az önkéntesek a Duna és a Kis-Duna partját takarították ki - áll a tárca közleményében. Sólymos László miniszter személyesen vett részt az eseményen Pozsonyban, Somorján, Hidaskürtön és Jányokon. A tárcavezető szerint fontos, hogy változtassunk a hulladékkezeléshez való hozzáállásunkon.

„A Duna-parton heverő szemét arra emlékeztet minket, hogy meg kell változtatnunk a környezethez való hozzáállásunkat. Egyrészt nagyszerű, hogy ennyien eljöttek, akiknek fontos a Duna. Másrészt fontosabb lenne mindent elkövetni azért, hogy felelősebben álljunk a kérdéshez. Ne évente egyszer foglalkozzunk a problémával, hanem előzzük meg. A tárca ezért is változtat a hulladékpolitikáján“ – jelentette ki a miniszter.

Összesen 36 önkormányzat csatlakozott a tárcavezető felhívásához. Pozsony három városrészén – Pozsonypüspökin, Főréven és Horvátújfalun – kívül, bekapcsolódik még Somorja, Komárom és Párkány, valamint  Nagyszarva, Vajka, Keszölcés, Felbár, Csallóköznádasd, Csiliznyárad, Szap, Kulcsod, Medve, Garamkövesd, Komáromfüss, Nagykeszi, Kolozsnéma, Karva, Izsa, Muzsla, Pat, Helemba, Pozsonyivánka, Tőkésisziget, Fél, Hegysúr, Jányok, Illésháza, Vitény, Tallós, Felsővámos, Nádszeg, Hidaskürt és Jóka.

A környezetvédelmi minisztérium szemetes zsákokat és kesztyűket adott az önkénteseknek. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat pedig összegyűjtött szemét elszállítását biztosította.

Az eseményre a Nemzetközi Duna Nap alkalmából került sor. Ezt 2004. június 29-én a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) hirdette meg, abból az alkalomból, hogy tíz évvel korábban írták alá a Duna Védelmi Egyezményt. Ennek célja, hogy a Duna-menti országok kölcsönös együttműködése javítása a felszíni és felszín alatti vizek minőségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?