Ki mer itt sztrájkolni?

Szlovákia (de voltaképpen az összes közép-európai állam) a rendszerváltás óta nem tudott felzárkózni a nyugathoz az átlagbéreket tekintve. Ennek több oka is van, kezdve a gyengébb termelékenységtől a bérköltségeiket tudatosan leszorító cégekig. Az elmúlt húsz évben ugyanakkor szinte láthatatlanná vált a szakszervezetek cégeken belüli tevékenysége, holott azt hihetnénk, ha van a kommunizmusnak vívmánya, akkor az pont a munkásöntudat megerősítése. Az utóbbi időszakban hangos és látványos tiltakozásokról leginkább az állami szféra kapcsán hallhattunk, próbálták már megemeltetni a juttatásaikat a tanárok, az orvosok, a nővérek. A magánszférában, ahol gyakran legalább annyira nyomorúságos munkakörülmények uralkodnak, mint az állami alkalmazottak esetében, ugyanakkor nagy a csend és csak elvétve tiltakozik bárki. A passzivitáshoz nagyban hozzájárulnak a sztrájkkal és szervezett érdekérvényesítéssel kapcsolatos félelmek. Az okvetetlenkedő alkalmazottat ugyanis inkább lecserélni szokás, nem pedig megfelelni az igényeinek – éhbérért is akad más jelentkező. 

Az alkalmazottak érdekérvényesítő képessége akkor változik meg, ha a felállás is módosul: ha a sztrájkolókat sokkal nehezebb pótolni, akkor a feltételeket is könnyebb diktálni. Ebben a helyzetben van a Volkswagen is, hiszen az egyre jobban telítődő szlovákiai munkaerőpiacon egyre nehezebb lesz megbízható, az autóiparban alkalmazható szakembereket találni – legfeljebb vendégmunkásokkal lehet feltölteni a gyártósorokat. Ironikus módon tehát a sztrájkkal azok járhatnak jól, akik egyébként is védettebb helyzetben vannak a munkaerőpiacon. A közép-európai államok vezetői a munkabérek kapcsán hasonló dilemmákkal állnak szemben: meddig képesek elmenni az alkalmazottakat védő intézkedések terén, s mikortól kockáztatják azt, hogy a magas bérköltségek miatt nem lesz munka, mert a cégek inkább elköltöznek? 

Mennyiben csökkenthetik az öntudatos munkások a cégek hosszabb távú befektetési kedvét? A Volkswagen-alkalmazottak sztrájkja élesben mutathatja meg, hogy egy németországi vállalat meddig képes elmenni, esetleges sikere pedig más szakszervezetekre is inspiráló hatással lehet. Talán idővel azokban az ágazatokban is, ahol nagyobb szükség van a fellépésre.