Történelmi játék okostelefonnal

<p>Elsősorban a fiatalokat szólítja meg a János király kincsei című történelmi játék, amely okostelefonra letölthető applikációval játszható. A szabályok kidolgozásában a párkányi városi múzeum is részt vett.</p>

A játék célja, hogy a fiatalok számára is érdekes, új formában mutassa be azokat a helyszíneket, ahol Sobieski János lengyel király megfordult. „III. Sobieski János, miután elűzte a törököket Bécs alól, Párkányig üldözte őket, ahol Lotaringiai Károly seregével szövetkezve megsemmisítő csapást mért a törökökre, és visszafoglalta az esztergomi várat. Miután a török sereg Magyarország északi részén vereséget szenvedett, megkezdődhetett az ország felszabadítása a török uralom alól. Úgy hírlik, hogy a zsákmányolt kincsek egy része eredeti rejtekhelyén, a mai Párkány területén várja, hogy a vakmerő felfedezők megtalálják. A játék erre a legendára épül” – magyarázta Juhász Gyula, a párkányi múzeum igazgatója. A III. Sobieski János Emléktúra nyomvonalán haladó játék nemzetközi összefogással – lengyelországi, csehországi, magyarországi és szlovákiai szakemberek bevonásával – készült.

„A játékosoknak, miután letöltötték a szükséges mobilalkalmazást, nincs más dolguk, mint felkeresni városunkban azokat a helyszíneket, amelyekre utasítást kapnak. Ezeken a történelmi vagy építészeti szempontból fontos helyeken egy QR kódot találnak, amit le kell fényképezniük. A kódok négy témakör köré csoportosulnak. Minden témakörhöz négy kód tartozik, azaz tizenhat helyszínt kell felkeresni. Miután a játékos az adott témakörben megszerezte az összes kódot, négy virtuális érmét kap, amit a játék befejeztével a múzeumban valódi, értékes és egyedi érmekre válthat” – magyarázta Juhász Gyula. Minden résztvevő ország (Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia) száz-száz egyedi érmét oszt ki a játékosok között. Megszerzésükre csak az első huszonöt játékosnak van esélye, aki minden témakörért egy-egy érmét (összesen négyet) kap ajándékba.

A játékszabályokat tartalmazó füzetet a párkányi városi múzeumban és a művelődési központban lehet beszerezni. „Egy részüket a helyi iskolák között osztottuk szét. A játéknak pozitív visszhangja van” – jegyezte meg az igazgató. (guzsu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?