A dzsihádisták világuralma még az Angszocnál is rosszabb lenne

A szerző algériai, így nap mint nap a saját bőrén tapasztalhatja a vallási fanatizmus visszásságait. Rendszeres fenyegetéseknek, személyes támadásoknak van kitéve írásai miatt hazájában, ami nem is csoda, elég elolvasni a regény mottóját: „A vallás talán meg tudja szerettetni az Istent, de abban fölülmúlhatatlan, hogy megutáltassa az emberrel az embert, és meggyűlöltesse vele az emberiséget.” E provokatív, de legalábbis vitára ösztönző megállapítás ellenére a regény alapvetően nem vallásellenes, és még csak nem is iszlámellenes. Maga az iszlám kifejezés nem is szerepel a szövegben, bár utalásokból következtethetünk arra, hogy a jövő egyeduralkodó vallása, a Gkabul ebből nőtte ki magát: a futurisztikus „szörnyvallás” egy régen eltűnt (vagy betiltott), alapvetően békés hitnek az elfajzott, eltorzult változata.  Sansal már az első oldalon (sőt, már a címadással is) közösséget vállal a napjainkban reneszánszát élő, kultikus disztópiával, az 1984-gyel; Orwellt egyenesen mesterének nevezi. Számtalan, nyílt vagy rejtett utalás van ezután is Nagy Testvér világára, a végére pedig az is kiderül, hogy a kapcsolat Abisztán (a Gkabul egész bolygóra – vagy legalábbis a bolygó nagy részére – kiterjedő birodalma) és Óceánia között sokkal mélyebb, mint gondolnánk.  „Az alázat és talpnyalás zsírjában lesütött zombik” Minden fontosabb orwelli motívum visszatér és újraértelmeződik Sansal regényében. Az idő mindkét disztópiában megállt: csak a végtelen, totalitárius jelen létezik, amely rátelepszik a múltra és a jövőre is, ennek jelképe a két évszám, 1984 és 2084. Abisztánt Óceániához hasonlóan névleg egy mindent látó, mindenütt jelen lévő és mindenható Vezér, Abi, másik nevén Bigaye (Big Eye, vagyis Nagy Szem) irányítja. A birodalom hivatalos nyelve a mesterségesen kialakított abilang, melynek legfőbb célja, hogy átformálja, pontosabban deformálja az alattvalók gondolkodását. Nemzeti sporttá válik a besúgás és a feljelentgetés, a lakosság pedig elképesztő nyomorban tengeti életét. Nem hiányoznak a gondolatolvasó és megfigyelő készülékek (a rejtélyes V-k és a nadírok), a népünnepéllyé avanzsált, nyilvános kivégzések („szent mészárlások”), a permanens, totális háború és persze a fanatikus hit sem, amely az eddig felsoroltakat nemcsak elviselhetővé, hanem kívánatossá, sőt élvezetessé teszi a behódolt tömegek számára. A végeredményt tekintve mindegy, hogy a végletekig kizsákmányolt és megnyomorított, szinte minden emberi vonásuktól megfosztott, az „alázat és talpnyalás zsírjában lesütött zombik” Yölah és az ő Küldötte, Abi, vagy Nagy Testvér előtt hódolnak-e, és hogy hitüket milyen névvel illetik. A Gkabul és az Angszoc egy tőről fakad, és az Istenük is egy: a Hatalom. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"279051","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Boualem Sansal","typeof":"foaf:Image","width":"394"}}]] Egy derék hívő eretnek elhajlása A 2084 főhőse, Ati fordított utat jár be, mint előképe, Winston Smith. Míg utóbbi kezdetben undorodik a rendszertől, amelyben élni kénytelen, csak a kínzások és az „átnevelés” hatására válik jó pártkatonává, Ati eleinte példás hívő, aki a kötelező napi imádságok között boldogan kémkedik a szomszédai után, ostoroz meg nőket vagy segédkezik a halálbüntetésekkor a hóhérnak. Egy betegség és egy világ végi szanatóriumban eltöltött, végtelen hosszúra nyúló gyógykezelés hatására azonban szkeptikus gondolatai támadnak: mi van, ha létezik egy másik világ, amely jobb, szabadabb az övénél? Mindezekért az eretnek, deviáns gondolatokért Abisztánban természetesen a legszörnyűbb büntetés jár, és maga Ati is megijed saját felismeréseitől. A regény legeredetibb passzusai azok, melyekben a főhős vívódásait, önmagával való perlekedését és a sivár valóságra való fokozatos ráébredését követhetjük nyomon. Ati ugyanakkor a legkevésbé sem elégedett új állapotával, nem akar lázadó lenni: a fővárosba, Qodzabadba visszatérve „semmire sem vágyott jobban, mint hogy ismét az össznépi harmónián munkálkodó derék hívőként élhessen”. Az események azonban magukkal sodorják, egyre mélyebb és sötétebb titkoknak jut a birtokába. Előkelő családból származó, de forradalmi beállítottságú barátja, Koa hatására végül aztán mégis folytatja a megkezdett utat. Lázadása azonban – akárcsak Winstoné – semmilyen pozitív eredményre nem vezet, csupán a hatalomért versengő klánok egész birodalomra kiterjedő ádáz belviszályát indítja el, vagyis még több vérontást és szenvedést szül. Atinak végül rá kell ébrednie, hogy mindig is csak jelentéktelen bábu marad a hatalmasok sakktábláján. A történet, ahogy a főhős sorsa is lezáratlan, továbbgondolásra ösztönöz; az olvasó egy sor kérdésre nem kap választ, ami végső soron indokolható a regény egész fiktív világát belengő bizonytalansággal, a totális elszigeteltségből fakadó információhiánnyal.   Egy hatalmas gondolatfolyam Boualem Sansal amellett, hogy eredeti módon gondolja tovább és értelmezi újra az 1984-et, és olykor még Orwellnél is pontosabb és élesebb gondolatokat fogalmaz meg a totalitárius diktatúrák természetéről, inkább csak felvázolja az általa elképzelt világot és a benne mozgó karaktereket. Nem elemzi mélyebben sem a rendszer működését, sem a rendszert irányítók és elszenvedők lelki folyamatait. Ebből következik, hogy regényének főbb szereplői inkább árnyképek, sem mint hús-vér karakterek. Nem alakítói, hanem csupán megfigyelői világuknak; legtöbbször csak sodródnak az eseményekkel. Nehéz azonosulni velük, és talán ennek tudható be, hogy a köréjük felépített világ sem tud úgy beszippantani, olyan félelmetes hatást gyakorolni ránk, mint Orwellé. Míg például Sansal regényében a kínzások, megtorlások csupán távoli rémképek, melyekkel az elhajlókat fenyegetik, addig az 1984-ben Winstonnal együtt, testközelből, szinte a saját bőrünkön élhetjük át a bebörtönzés, a kihallgatások és a 101-es szoba borzalmait.  A 2084 stílusa is jóval elvontabb és nehézkesebb, mint a nagy elődé; az egész szöveg leginkább egy hatalmas gondolatfolyamra hasonlít, amelyet csak nagy ritkán szakítanak meg rövid párbeszédek vagy ironikus kiszólások. Hiányzik a disztópiák állandó kelléke, a hatalom és a lázadók nézőpontjának, kétféle igazságának drámai ütköztetése is, a „nagy összecsapás” inkvizítor és áldozata között (vö. O’Brien vs. Winston). EZT MÁR OLVASTA? - ORWELL ÉS AZ ALTENATÍV TÉNYEK Mindazonáltal Sansal regénye messze kiemelkedik az 1984 eddigi adaptációinak, folytatásainak vagy remake-jeinek sorából, melyek jobbára az olvashatatlan/nézhetetlen és a feledhető kategória közötti skálán mozognak. Világa, melyet mintha az Iszlám Állam és Észak-Korea szörnyrezsimjéből gyúrt volna össze, egyáltalán nem olyan távoli, hogy nyugodtan álomra hajthatnánk a fejünket, ahogy a bevezetőben ajánlja az ironikus Mesélő: „Aludjatok nyugodtan, jó emberek, ez itt mind nem igaz, a helyzetet pedig ellenőrzés alatt tartjuk.” Boualem Sansal: 2084 – A világ vége. Fordította: Vargyas Zoltán. Európa Könyvkiadó, 2017. 309 oldal.